Herczeg Anita: A jószolgálat küldetésünk

A köztársasági elnök felesége szerint a koronavírus-járvány megmutatta, hogy mennyien megmozdulnak, ha tényleg kell a segítség.

Forrás: Magyar Nemzet/MTI2022. 02. 04. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nincs szebb dolog a világon, mint jót cselekedni, ha felnőttök, csak ezt cselekedjétek” – idézett Regőczi István, katolikus atya Isten vándora című könyvéből Herczeg Anita az I. Országos Civil Konferencián mondott beszéde elején. A köztársasági elnök felesége elmondta, hogy az atya azon kevesek közé tartozott, akiket a kommunizmusban sem tudtak megtörni, és eltántorítani attól, hogy segítsen.

Herczeg Anita szerint a koronavírus-járvány megmutatta, hogy mennyien megmozdulnak, ha nagy baj van, és tényleg kell a segítség. A rendezvényen a civil véradás fővédnökeként részt vevő Herczegh Anita szerint rengetegen jelennek meg a véradásokon. Szerinte nagyon sokan vannak Magyarországon, akiknek életét a véradás menti meg, felidézte azt is, hogy az oltások előtt a koronavírusból felgyógyultak által adott vér is fontos szerepet játszott a gyógyításban. Felidézte, hogy a Országos Civil Véradásokon rendszeresen több százan vesznek részt.

– Ahogy nőtt a baj, egyre jobban összekapaszkodtunk – véli Herczegh Anita. Emlékeztetett, hogy kezdetben maszkokat varrtak, ételt hordtak, majd az oltásban, tesztelésben segítettek a civilek. A köztársasági elnök felesége szerint fontos, hogy maradjon meg a szolidaritás a vírus utáni időre is. 

Herczegh Anita mások mellett méltatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Magyar Vöröskereszt tevékenységét. Szavai szerint egyre több és több ember segített a betegeknek, az egészségügynek, a karanténban lévőknek és az áldozatok hozzátartozóinak. Emlékeztetett arra, hogy a járvány következtében 1200 gyermek veszítette el édesanyját, édesapját vagy esetenként mindkét szülőjét. Az ő anyagi gondjaik hosszú távú csökkentésére hozták létre férjével, Áder Jánossal a Regőczi István Alapítványt. Arról is beszélt, hogy a szolidaritás csodáját élték át a Jónak lenni jó! kampányban, amelyhez Ferenc pápa is csatlakozott. 

Úgy fogalmazott: „civilek, önkéntesek, adakozók, mi is a szeretetnek ezen az összetartó ösvényén járunk, mert nemcsak akarjuk a jót, hanem szolgáljuk is azt”. – Ez a jószolgálat a mi küldetésünk – hangoztatta.

Borítókép: Herczeg Anita az I. Országos Civil Konferencián (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.