Szabó Tünde kifejtette: a füzetet átlapozva megismerhetjük a sport területén 2010 óta elért eredményeket. A kiadványt mindenkihez eljuttatják, akik a magyar sportban érintettek.
Az államtitkár szerint a számok minden területen óriásit nőttek, akár a hazai világversenyek, az aktívan sportolók, a sportlétesítmények számát vagy a sportra fordított támogatások mértékét nézzük.
Az elindított programok és változások hosszú távon segítik az utánpótlásnevelést is, továbbá a mindennapos testnevelés bevezetésével már több mint 1,2 millió gyermek sportolhat naponta minimum 45 percet
– közölte Szabó Tünde, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy olyan jelentős sportesemények – vizes világbajnokság, labdarúgó Európa-bajnokság – valósulhattak meg, amelyek tíz éve elképzelhetetlenek lettek volna. Májusban beugróként újra vizes vb-nek adhat otthont Budapest, 2023-ban pedig atlétikai világbajnokságnak. Kiemelte, ezek az események ráadásul hozzájárulhatnak a gazdaság növekedéséhez is.

Az államtitkár kiemelte: a magyar sporttörténelem legnagyobb sportfejlesztési programjának eredményeként olyan korszerű létesítmények épültek meg, amelyekben a fiatalok biztonságos körülmények között sportolhatnak, illetve amelyekbe bármely sportág el tudja hozni Magyarországra a legnagyobb világeseményét. Beszélt arról is, hogy ma már megbecsült szakemberek foglalkoznak a gyermekekkel, hiszen életútprogramokat is elindított a kormány.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!