Menekült diákok költöztek az SZFE kollégiumába + fotók

Szarka Gábor a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: az intézmény vezetése addig biztosítja a menekült diákok elhelyezését, ameddig a helyzetük jobbra nem fordul.

2022. 03. 13. 19:35
null
20220313 Budapest SZFE kollégium menekültek Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kijevi és harkivi egyetemeken tanuló afrikai diák költöztek be a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai kollégiumába

 – erősítette meg a Magyar Nemzet kérdésére Szarka Gábor, jelezve: a menekültfogadás céljából az intézmény vezetése fel is újította azt. 

A kancellár tájékoztatása szerint az SZFE már korábban felajánlotta a kormánynak, hogy az üresen álló Vas utcai kollégiumát a menekültek rendelkezésére bocsátja. Az együttműködés eredményeként pedig a mai nap folyamán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koordinálásával közel hatvan, afrikai, elsősorban Ghánából és Nigériából származó diák költözött be. Mint mondta, jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy a menekült diákok meddig maradnak a diákszállón, az intézmény vezetése azonban addig biztosítja az elhelyezésüket, ameddig a helyzetük jobbra nem fordul.

Fotó: Mirkó István

 Jelen ismeretünk szerint az elszállásolt diákok egy része más európai országokba szeretne továbbtanulni, de az is egy opció, hogy magyarországi felsőoktatási intézményekben fejezik be a tanulmányaikat. Amennyiben viszont a helyzet úgy alakul, hogy visszatérhetnek, akkor Ukrajnában fogják folytatni a tanulmányaikat

 – közölte az egyetem kancellárja.

Szarka Gábor végül arra is kitért, hogy a menekült diákok elhelyezését koordináló ITM napi szinten el fogja látni őket élelemmel is, tehát semmiben sem fognak hiányt szenvedni.

Fotó: Mirkó István

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.