Nem hajlandó megmondani Bige László, hogy mennyi pénzt ad Márki-Zaynak

Kínos hebegésbe torkollott Márki-Zay Péter és Bige László interjúja az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor a riporter arról kérdezte őket, hogy a baloldali oligarcha mennyivel támogatja Gyurcsány jelöltjének kampányát. Jól látszott, hogy mindketten el akarják titkolni az összeget. Bige László érdemben nem tudta megmagyarázni, miért állította le a műtrágyagyártást, további károkat okozva a magyar gazdáknak – olvasható az Origó cikkében.

Forrás: Origo.hu2022. 03. 16. 21:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márki-Zay azt mondta, majd Bige elárulja, mennyi pénzt adott neki eddig, Bige viszont azt, hogy Márki-Zay tudja, ő annyit adott, amennyit kért. Nem véletlen a titkolózás, elképzelhetetlenül nagy összegről lehet szó, amelynek, ha nyilvánosságra kerül, nyilvánvalóan a törvényességét is meg lehetne vizsgálni.

Mint megírtuk, Bige már több millióval támogatta Márki-Zayt, és emlékezetes az is, amikor egy luxusétteremben ebédeltek együtt (a számlát Bige fizette), ahol csak a vörösbor félmillió forintba került.

Bige László egyébként szeret úgy élni, mint az amerikai milliárdosok, a születésnapjának megünneplésére például egymilliárd forintot költött el, Rod Stewartnak még azért is külön fizetett, hogy személyesen felköszöntse.

Bigét kérdezték arról is, hogy miért állította le a tulajdonában lévő Nitrogénművek az ammóniagyártást, ellehetetlenítve ezzel a műtrágya előállítását. A magyar gazdákat 36 milliárd forinttal megkárosító Bige – akinek a cégei máig nem fizették be a kartellezésért kiszabott 14 milliárdos büntetést – zavaros gondolatmenet végén a földgázárakra akarta fogni a döntést, de aztán elszólta magát: nem tetszik neki a magyar kormány hazai gazdákat védő politikája, konkrétan a gabona exportjának tilalma. Vagy ahogy Bige fogalmazott: a „környezet” nem tetszik neki.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Bige László (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.