Fekete-Győr András tegnap délután az utcán kapott eligazítást Gyurcsány Ferenctől
– számolt be róla közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője ennek alátámasztásául két fotót is közzétett a parkban megvalósult találkozóról.

– A képek tanúsága szerint jó diák módjára hallgatta végig a baloldal vezérének útmutatásait a momentumos frakcióvezető. Vélhetően azért találkoztak egy parkban, mert így igyekeztek elkerülni azt, hogy kölcsönösen felvegyék hangfelvevővel mindazt, amiről beszélnek – fejtegette Deák Dániel.
Az elemző szerint elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc létre akarja hozni a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíció másolatát, a DK–Momentum-koalíciót.– Így akar ismét miniszterelnök lenni. Ennek érdekében Gyurcsány már bedarálta vagy meggyengítette a Jobbikot, az LMP-t és az MSZP-t is, így ők már nem lesznek tényezők. Most felkészül a Momentum… – vetítette előre Deák Dániel.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András a parkban (Forrás: Deák Dániel Facebook-oldala)
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.