Gyurcsány szerint kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják

Ha valaki olyan vezetőt választ, aki nem tudja vagy nem akarja a kijelölt politikát folytatni, az bukni fog – szögezte le.

2022. 04. 04. 1:27
Gyurcsány Ferenc Forrás: Flickr
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hölgyeim és Uraim! Ma súlyos vereséget szenvedtünk. Súlyos vereséget szenvedett egy közös gondolat egy közös álom és cél, ami mindazt tartalmazta, hogy milyen Magyarországot szeretnénk. Nem ilyet kezdte az országgyűlési választások eredményeit értékelve Gyurcsány Ferenc.

Márki-Zay Péterhez hasonlóan a Demokratikus Koalíció elnöke is kijelentette, hogy a választás nem volt szabad és tisztességes, ugyanakkor kétségtelen módon, a magyar választópolgárok túlnyomó többsége azonban „a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást.”

Elmondása szerint muszáj megérteni, hogy ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék, egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobboldalt tekinti példának és mintának.

A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van. Ha valaki olyan vezetőt választ, aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, az bukni fog

– folytatta eszmefuttatását a pártelnök, hozzátéve: majd a szavazók is végiggondolják, hogy ezt a személyt illetően jól döntöttek-e.

Gyurcsány úgy fogalmazott: „Tudják, ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon, akkor végül, mikor cselekedni kell, erőtlennek, rosszabb esetben gyávának bizonyul. Erőtlent meg gyávát nem bíznak meg, hogy vezessen bármit, különösképpen nem a hazát” – jegyezte meg.

A DK elnöke szerint

„kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják, kapitány attól lesz valaki, ha biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok, akik rábízták a hajó sorsát, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány. Azt hiszem, hogy igazuk van” – fogalmazott.

Hozzátette: „közös hajónknak tovább kell mennie, a végső úti cél nem változott, Magyarország Európába tart, és biztos vagyok benne, hogy – lehet, hogy hosszabb úton –, de oda fogunk jutni. Erre tettük fel az életünket. Hogy odajussunk, most egy csomó dolgot újra kell tervezni” – zárta szavait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.