A Momentum egyébként úgy fogalmazott: a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását, aki a szintén a parlamenti munkát vállaló Gy. Németh Erzsébet helyére érkezett volna. A DK közleményében jelezte, a XI. kerületben a Momentum folyamatban lévő hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.
Keménykedés
Karácsony Gergelyt kellemetlenül érintette, hogy a megjelent kormánypárti képviselők előtt kellett lefújnia a közgyűlést határozatképtelenség miatt. A főpolgármester egyébként egy bejegyzésében megígérte, hogy ez volt az első és utolsó ilyen alkalom. Ennél lényegesen keményebb szavakat használt az MSZP-s Komjáthi Imre, aki úgy fogalmazott:
Azért nem tud összeülni a Fővárosi Közgyűlés, mert a DK és a Momentum egymás f…rkát méregeti. Hát mentek ti a ...! De komolyan. Gondoljátok, hogy ezzel kell szórakoztatni a választókat? Hát semmi szégyenérzet nincs bennetek?
Komjáthi jelezte azt is, hogy ő szégyelli magát a két párt helyett. Később aztán Karácsony egy rádióinterjúban elmondta: amikor korábban arról beszélt, hogy a kormányzóképességük meg az arról szóló választási benyomások messze vannak attól, hogy az ellenzék választást tudjon nyerni, pont az ilyen helyzetekre gondolt – derül ki a cikkből.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!