Számtalan önkormányzati képviselői hely szűnt meg az április 3-i országgyűlési választással, miután az indulók közül többen is mandátumot szereztek, az önkormányzati képviselői és a polgármesteri tisztség pedig összeférhetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással. Emiatt például időközi polgármester-választás lesz többek között Keszthelyen, Ásotthalmon, Cserháthalápon és Mezőtúron is.
Időközi választások sora jön
Még a nyáron megtartják azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeken az április 3-án parlamenti mandátumot szerzett polgármesterek, önkormányzati képviselők megüresedett helyét pótolják. A választási törvény szerint ugyanis az időközi választást a mandátum megüresedésétől számított százhúsz napon belülre kell kitűzni.

A megüresedett alpolgármesteri, továbbá képviselői helyek betöltése azonban nem minden esetben igényel előre hozott önkormányzati választást. Ifjabb Lomnici Zoltán lapunknak elmondta, az országgyűlési választáson mandátumhoz jutott polgármester és önkormányzati képviselő az összeférhetetlenségi okot harminc napon belül köteles megszüntetni.
A polgármester és az önkormányzati képviselő tisztsége az összeférhetetlenséget megállapító határozat meghozatalát követő napon szűnik meg, ha a határozatot bíróság előtt nem támadták meg. Ha az összeférhetetlenséget a bíróság állapította meg, az önkormányzati képviselő tisztsége a bírósági döntés jogerőre emelkedését követő napon szűnik meg– mondta az alkotmányjogász.
Mint fogalmazott, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény vonatkozó része rögzíti, hogy az egyéni választókerületi képviselő vagy a polgármester megbízatásának megszűnése esetén időközi választást kell tartani.
Az időközi választást a mandátum megüresedésétől számított százhúsz napon belülre kell kitűzni – hangsúlyozta a szakember, kiemelve, hogy nem minden esetben kell azonban időközi választást tartani a képviselői megbízatás megszűnésekor.
– Ha az egyéni listáról megválasztott képviselő helye üresedik meg, helyére a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép. Ha a megyei, a kompenzációs vagy a fővárosi kompenzációs listáról megválasztott képviselő esik ki, helyére az eredetileg bejelentett listáról a jelölőszervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a felsorolt listákon nincs több jelölt, akkor a mandátum a következő általános választásig betöltetlen marad – sorolta a lehetőségeket ifjabb Lomnici Zoltán. Hozzátette: ez utóbbi szabályt csak az a helyzet írja felül, ha – a kiesések következtében – a listán megválasztott képviselők száma a képviselő-testület vagy a közgyűlés működéséhez szükséges létszám alá csökken, ebben az esetben az üres helyekre időközi választást kell kitűzni.
Az alkotmányjogász közölte azt is, az alpolgármester megválasztása a képviselő-testület feladata, személyére a polgármester tesz javaslatot, a választás titkos szavazással, minősített többséggel történik. Arra a felvetésre, hogy egy települést ki vezet az előre hozott, időközi választásig, ifjabb Lomnici Zoltán elmondta, az önkormányzati feladatok ellátását a képviselő-testület és szervei – többek között a polgármester – biztosítják.
– A képviselő-testület üléseit a polgármester hívja össze és vezeti, akadályoztatása esetén az alpolgármester, több alpolgármester esetén a polgármester által kijelölt alpolgármester gyakorolja. A polgármester tisztségének megszűnése esetén a munkakörét az új polgármesternek, ennek hiányában az alpolgármesternek adja át – fogalmazott. Hozzátette: a polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége esetén a szervezeti és működési szabályzat rendelkezik a képviselő-testület összehívásának, vezetésének módjáról.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Bach Máté)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hidvéghi Balázs: Ukrajna csatlakozása veszélyeztetné az uniót
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.

A Tankcsapda a próbateremből jelentkezett, itt az új gitáros + videó
Három nap múlva már fel is lép a „debreceni rockmaffiával” Kazáron.

Orbán Viktor: Állatvédők, figyelem!
Pályázatot hirdettek a hazai állatvédőknek.

Teljes mellszélességgel Kollár Kinga mellett áll a fővárosi balliberális tömb
A Baranyi Krisztina által jegyzett előterjesztésből egyértelműen kiderül, kizárólag Kollár Kinga felmentése jöhet szóba a testület döntéseként.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Cipősdobozban vitt be 65 milliót egy férfi a NAV-hoz

Na és?

Feleségét bevásárlás után holtan találta – 19 évvel később kiderült, mit tett valójában

Katasztrófa Székelyföldön: így ömlik a víz be a víz a híres sóbányába – Drónvideó

Ezzel el is dőlt Szoboszlai jövője? Súlyos döntést hozott a Liverpool edzője

Ettől joggal félhetnek az oroszok: mostantól Ukrajnánál van az összes amerikai csúcsfegyver, amit megígértek neki – csak nehogy úgy járjon, mint a többi

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Így szabadulhatsz meg a levéltetvektől vegyszer nélkül

Orbán Viktor: Székelyföld számíthat ránk!

A medvék miatt napi szintűek a riasztások Kovászna megyében

Nagy a baj: elhagyta az utolsó civil is a parajdi sóbányát

Ezt a feltételt szabta a találkozóhoz a Kreml
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hidvéghi Balázs: Ukrajna csatlakozása veszélyeztetné az uniót
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.

A Tankcsapda a próbateremből jelentkezett, itt az új gitáros + videó
Három nap múlva már fel is lép a „debreceni rockmaffiával” Kazáron.

Orbán Viktor: Állatvédők, figyelem!
Pályázatot hirdettek a hazai állatvédőknek.

Teljes mellszélességgel Kollár Kinga mellett áll a fővárosi balliberális tömb
A Baranyi Krisztina által jegyzett előterjesztésből egyértelműen kiderül, kizárólag Kollár Kinga felmentése jöhet szóba a testület döntéseként.