Márki-Zay Péter szerint aki most azt gondolja, más jelölttel, más programmal négy év múlva le lehet győzni a Fideszt a jelenlegi feltételek mellett, az nemcsak téved, hanem valószínűleg hazudik. Úgy folytatta, a körülmények megváltozása szükséges, „azt pedig valószínűleg nem belülről fogjuk elérni, hanem a külső körülmények változhatnak meg”.
Az interjúban az is szóba került, hogy a volt miniszterelnök-jelölt korábban emigráns kormány létrehozásáról beszélt a Fidesz-kormánnyal szemben. Márki-Zay Péter szerint ez egy történelmi hasonlat volt.
Szintén a lengyeleknek volt a háború után egy londoni emigráns kormányuk. A lengyel szabadságszerető emberek tudták, hogy nem a kommunisták képviselik az igazi hazát. Nekünk hál’ istennek nem kell fizikailag elhagyni az országot, de egy hiteles alternatíva egy jobb jövőt ígér a nemzetnek, ezt kell felépítenünk– jelentette ki.
Hozzátette, van ehhez egy tökéletes programjuk, amihez szeretnének készíteni egy alkotmányt is, amiben sajnos az ellenzék sem tudott megállapodni, mert túl sok szempont viaskodott egymással.
A teljes interjú a linkre kattintva olvasható.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!