Varga Judit: Nem hagyjuk, hogy Brüsszel eltörölje a nemzeti érdeket szolgáló vétót

Az igazságügyi miniszter szerint Magyarország kiáll a szuverenitás mellett.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2022. 05. 15. 12:49
null
2021.05.29. Budapest Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az unió „még több Európát” típusú válságkezelése megbukott – jelentette ki Facebook-oldalán Varga Judit. Az igazságügyi miniszter ma reggel a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az Európai Unió jövőjéről folytatott konferenciasorozat zárásáról elmondta, hogy vissza kell téríteni Európát az alapító atyák akaratának irányába, ahol egyértelmű hatáskör-elhatárolások vannak, és ahol a nemzeti szuverenitás ugyanolyan érték, mint a közös fellépés.

Varga Judit a Kossuth rádióban arról számolt be, hogy a bizottság konferenciasorozatát egy liberális véleményhegemónia ejtette túszul, ami az európai állampolgárok véleményére hivatkozva próbálja demokratikus akaratként beállítani a saját ideológiai törekvéseit, és ezzel próbálják majd zsarolni a tagállamokat.

A brüsszeli elit szerint megérett az idő arra, hogy meghaladjuk a nemzetállamokat és eltöröljük a vétót, ami egyértelműen a nemzeti érdek és szuverenitás utolsó védőbástyája – jelentette ki.

Hangsúlyozta: ezek az őrült ötletek időről időre mindig felbukkannak, de most úgy gondolják, hogy egy ilyen álságos európai akarat mögé bújtatva tudják majd ezt a többi nemzet torkán is lenyomni.

Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni, mi is ott leszünk a saját véleményünkkel – zárta bejegyzését az igazságügyi miniszter.

Borítókép: Varga Judit (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.