Horváth József szerint nem ártana, ha az Európai Unió változtatna a migrációs politikáján, ám erre a magyar kormány nem várhat, cselekedni kell.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója lapunknak korábban szintén kifejtette, hogy valamennyi európai migrációs útvonalon jelentős növekedés látható. Emellett a szír területeken is négymillióan és Iránban is sok millióan várakoznak arra, hogy útnak induljanak.
Azzal is számolni kell, hogy az orosz–ukrán háború miatt kialakuló élelmezési problémák miatt Afrikából is nagy létszámú csoportok indulhatnak el– mutatott rá a főtanácsadó, aki elkerülhetetlennek nevezte a déli határaink védelmének megerősítését. Kiemelte: a magyar határőrizeti rendszert úgy kell fejleszteni, hogy a jelenleginél nagyobb nyomást is képes legyen kivédeni.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is a déli határőrizet megerősítését sürgette a minap a közösségi oldalán, kiemelve: az idén már meghaladta a százezret a déli magyar határ illegális átlépésével próbálkozók száma, míg a tavalyi hasonló időszakban negyvenháromezer migráns érkezett. Az államtitkár értékelése szerint eddig annyian próbálkoztak illegálisan hazánk területére beszökni, mint Székesfehérvár lakossága.
A kereszténydemokrata politikus szólt arról is, hogy a magyar rendőrök eddig 750 embercsempészt fogtak el, miközben az elmúlt év hasonló időszakában csupán négyszázat. Az embercsempészek pedig egyre agresszívebben lépnek fel, előfordul, hogy autóval próbálnak áttörni a határon, de volt közöttük olyan, aki fegyverrel, kézigránáttal fenyegetőzött, a határvédő erők ellen pedig rendszeresen erőszakosan lépnek fel, a rendőröket és a katonákat rendre megdobálják kövekkel, betondarabokkal, fahasábokkal.
Az illegális bevándorlók radikálisan növekvő száma és az egyre agresszívebben fellépő embercsempészek miatt forró nyárra és forró őszre kell számítani a déli határon – fogalmazott az államtitkár, aki szerint az ukrajnai háború nyomán az egész világon, így az Afrikában is növekvő élelmiszerárak miatt még többen fognak elindulni Európa felé.