Biró Marcell: Szövetségben védjük meg az iskoláskorúakat az Elf Bartól

A közintézményekben dolgozókat, tanárokat, iskolaőröket felkészítik arra, hogy hatékony tájékoztatást nyújtsanak az Elf Barról.

Magyar Nemzet
2022. 08. 30. 14:10
null
US-HEALTH-VAPING-JUUL Fotó: PATRICK T. FALLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iskoláskorúak védelmét szeretné megerősíteni az Elf Bar-jelenséggel szemben az a szövetség, amely a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) kezdeményezésére jött létre a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) vezető képviselőinek részvételével.     

Az Elf Bar elleni fellépés közös ügyünk, kudarcra vagyunk ítélve, ha az állam mellett ebben a munkában nem vesznek részt a pedagógusok, szülők, családszervezetek és egészségügyi szakemberek

 – hangsúlyozta Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke. Rámutatott: a közösen létrehozott és minden elhivatott szervezet számára nyitott kerekasztal célja a gyors és hatékony fellépés a gyermekeinket érintő aktuális küzdelemben, valamint a tudásmegosztás és az edukáció összehangolása a későbbi kihívások megelőzésére. Fontos, hogy szövetségben, hatékonyan dolgozzunk és védjük meg az iskoláskorúakat az ilyen veszélyektől – tette hozzá.


A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága közleményében kifejtette: az Elf Bar látszólag veszélytelen, nincs kellemetlen szaga, trendi, gyerekjátékra emlékeztető színes kiszerelése és a dobozán feltüntetett gyümölcsök azt a benyomást keltik, mintha egészséges dolog lenne. A gyártók leplezetlenül a fiatalokat, nemritkán a 10–14 éves gyermekeket célozzák meg ezzel a dohánytermékkel – mutattak rá, hozzátéve: az SZTFH éppen ezért tartja fontosnak, hogy a szeptemberi iskolakezdésre egy olyan egységes fellépés jöjjön létre, amely érdemben képes megfékezni az Elf Bar terjedését az iskolák környékén.

A kezdeményezés résztvevői megállapodtak arról, hogy a közintézményekben dolgozókat, tanárokat, iskolaőröket felkészítik arra, hogy hatékonyan tudjanak az Elf Bar-jelenségről tájékoztatást nyújtani vagy fellépni ellene akkor, ha erre szükség van. A szülők tájékoztatására országos kampányt terveznek a KRÉTA rendszerén keresztül a családszervezetek bevonásával, valamint a közösségi médiaplatformokon. A diákokat pedig az osztályfőnöki órákon és a kedvenceik által a korosztályuknál népszerű felületeken figyelmeztetik az Elf Bar veszélyeire.

Borítókép: Elf Bar (Fotó: Patrik T. Fallon) 
 
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.