időjárás 14°C Ferenc 2023. október 4.
logo

Fokozódik a hőség és az aszály

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2022.08.15. 19:59 2022.08.15. 20:57
Fokozódik a hőség és az aszály

– A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: tragikus a helyzet. 

Emellett a honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Mint írták, az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott. Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota elkeserítő képet mutat.

 

Továbbá hozzátették, hogy a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Jelezték: ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33–38 Celsius-fokra lehet számítani.

 

– Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás – ismertette a meteorológiai szolgálat.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Nagy Balázs)
 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.