Merkely Béla: A két alapoltás és a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt

A Semmelweis Egyetem rektora szerint visszaszorulóban van a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 08. 21. 12:17
null
Dr. Merkely Bála Városmajori szívklinika igazgató, egészségügy Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszaszorulóban van a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes – jelentette ki Merkely Béla a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A Semmelweis Egyetem rektora szerint ezért a koronavírus elleni két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt.
Merkely Béla a műsorban négy egyetem adatszolgáltatására hivatkozva ismertette, hogy ismét csökken a betegek száma. Elmondta, hogy a Semmelweis Egyetemen negyven koronavírus-fertőzöttet kezelnek, közülük egyet intenzív osztályon.  

Kifejtette, hogy az omikron vagy egyéb variánsok terjedhetnek ősszel is, a koronavírus-fertőzés azonban majd „szépen felsorakozik” a többi felső légúti megbetegedés mellé, hiszen már eddig is négy olyan koronavírust ismertek, amely közönséges náthát okozott, ez lesz az ötödik. A fertőzések száma azonban évről évre csökkenni fog, a probléma egyre inkább szezonális jellegűvé válik. 

Ilyesmi történt a XX. század elején a spanyolnátha esetében is – mondta.

Három oltást mindenkinek meg kell szereznie, a negyedik-ötödik oltásban a veszélyeztetettek, az idősek esetében kell gondolkodni

 – jegyezte meg, kiemelve, hogy Magyarországon eddig a lakosság 64 százaléka kapott két, negyven százaléka pedig három adag vakcinát. Kijelentette: azok nem érezhetik biztonságban magukat, akik nem kaptak oltást.
 Merkely Béla szerint a magyarországi járványkezelés teljesen rendben volt, és bízik abban, hogy a jövő járványainál képesek lesznek még az eddiginél is gyorsabban, hónapokon belül hatékony vakcinát fejleszteni, mert ez lesz a sikeres védekezés alapja. A koronavírus ellen egyelőre nem létezik tökéletes gyógyszer, a leghatékonyabb továbbra is az oltás – jegyezte meg.

A rektor a majomhimlő-fertőzésről is beszélt, amiről azt mondta: nyilván nőni fog az esetszám, ugyanakkor meglátása szerint nem alakul majd ki olyan globális járvány, mint a koronavírus miatt.

Borítókép: Merkely Béla (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.