A Fővárosi Törvényszék idén márciusban hozta meg ítéletét terrorcselekmény elkövetése miatt Sz. E. Istvánnal szemben. A 41 éves magyar–román kettős állampolgár tagja volt annak a Hunnia névre hallgató szervezetnek, amit még B. György hívott életre. Hozzájuk köthető számos 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény. A törvényszék a megismételt elsőfokú tárgyalás során mint harmadrendű vádlottat, nem jogerősen 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte idén márciusban – olvasható a Police.hu cikkében.
Napszámos munka közben fogták el a top 50-es körözöttet
A terrorcselekmények miatt keresett bűnöző tagja volt annak a 2007-ben életre hívott nemzeti radikális mozgalomnak, amihez számos erőszakos bűncselekmény köthető. A hónapok óta körözött 41 éves Sz. E. Istvánt a KR NNI fejvadászai fogták el a TEK segítségével.

A vádlott a bíróságon már meg sem jelent, elrejtőzött, s a hatóságok számára elérhetetlenné vált.Miután a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, és az általa elkövetett bűncselekmények különösen erőszakos volta miatt a férfi elfogásához kiemelkedően jelentős társadalmi érdek fűződött, ezért felkutatását átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) életvédelmi és célkörözési főosztálya.
A KR NNI célkörözési nyomozóinak 2022. augusztus 2-án sikerült lokalizálniuk a férfi tartózkodási helyét, majd tekintettel bűnlajstromára, illetve arra, hogy 2017-ben már egyszer sikerült megszöknie a rendőrök elől, elfogásához segítségül hívták a Terrorelhárítási Központot (TEK).Sz. E. István mit sem sejtve arról, hogy a rendőrök beazonosították tartózkodási helyét, egy Nógrád megyei kistelepülés birkalegelőjén napszámban dolgozott, amikor a rendőrök rajtaütöttek. Megtalálták a közelben autóját is, amit rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el.
További Belföld híreink
Miután a TEK műveleti egysége elfogta, a helyi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Figyelmeztet a honvédség, nemzetközi hadgyakorlat lesz Magyarországon
Mutatjuk mire érdemes figyelni.

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.

Éghet a feje a DK-s polgármesternek, háromszázmillió forint közpénz tűnt el + videó
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.

Fontos figyelmeztetés: ezért nem szabad etetni a vízimadarakat
Akár a szárnyasok életébe is kerülhet az emberi jó szándék.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus

Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?

„Hagyjatok engem békén!” – teljesen kiakadt, magából kikelve kiabált Erdélyi Mónika – Videó

Szörnyű tragédia történt Ráckevén

A Ferencvárosnál folytatja a magyarok rémálma, jól emlékszünk a góljára

Ez gyors volt: visszavonulót fújt az Európai Bizottság az orosz olaj ügyében

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője

Átverték a volt magyar focikapitányt Belgiumban

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Figyelmeztet a honvédség, nemzetközi hadgyakorlat lesz Magyarországon
Mutatjuk mire érdemes figyelni.

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.

Éghet a feje a DK-s polgármesternek, háromszázmillió forint közpénz tűnt el + videó
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.

Fontos figyelmeztetés: ezért nem szabad etetni a vízimadarakat
Akár a szárnyasok életébe is kerülhet az emberi jó szándék.