„Sorsdöntő küzdelmek várnak az európai nemzetekre”

Mi, magyarok a Kárpát-medencei hazánkat, a hitünket és a kultúránkat, azaz történelmi értelemben véve mindenünket a keresztény államot megalapító királyunknak köszönhetjük – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a szlovákiai Zselízen, ahol megnyitotta a népművészeti fesztivált.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 08. 19. 23:33
KÖVÉR László
Zselíz, 2022. augusztus 19. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond a felvidéki magyar népmûvészeti fesztiválon a szlovákiai Zselízen az augusztus 20-ai ünnep elõestéjén, 2022. augusztus 19-én. MTI/Illyés Tibor Fotó: Illyés Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házelnök az augusztus 20-ai ünnep előestéjén a felvidéki településen kitért arra is: „minden okunk megvan hálával fejet hajtani első királyunk emléke előtt”. 

 

Kiemelte: régen volt ilyen nagy szükségünk egyetértésre és együttműködésre a Kárpát-medencében, mint az előttünk álló időkben. Beszédében legfontosabb kérdésként azt vetette fel, hogy a „nemzeteket fenyegető veszélyforrás” megváltozott. 

 

Szerinte azért változott meg a „történelem járása” a teljes nyugati világban, így Európában és a Kárpát-medencében is, mert az elmúlt évtizedekben a tőke és a technológia koncentrációjának következményeként olyan magánérdekeket érvényesítő, államokon kívüli és államok feletti hatalmak szerveződtek és emelkedtek fel globálisan, amelyek a nemzetállamokat fel akarják számolni szerte a nyugati világban. 

 

 

A házelnök úgy értékelt: Európára nézve mindez azt jelenti, hogy a jellemzően Európán kívüli globális magánhatalmak az Európai Uniót Európai Egyesült Államokká akarják átalakítani, egy olyan föderációvá, még inkább birodalommá, amelyben minden jelenlegi uniós nemzeti állam - így Szlovákia és Magyarország is - teljes mértékben elveszítené önrendelkezését és cselekvési szabadságát. 

 

Mindezt szerinte azzal a céllal, hogy a magánhatalmak véglegesen és kizárólagosan megszerezzék maguknak a tagállamok anyagi és szellemi erőforrásait. Napjainkban és az előttünk álló időkben a Kárpát-medence nemzetei ezért vagy együtt nyerik meg a jövőt vagy együtt veszítik el országukat, államukat és önazonosságukat, mindent, amit a múltban megszereztek - jelentette ki. 

Kérés a felvidéki magyarokhoz

Kövér László azt hangsúlyozta, hogy a globalizmus pénzügyi erejével szemben a nemzeti államoknak egyetlen hatékony önvédelmi fegyverük lehet: a nemzeti identitásban rejlő megtartó és alkotó erő. Az európai nemzetek identitásában pedig „ott tükröződik” az európai keresztény kultúra egyetemessége éppúgy, mint az anyanyelv, a szülőföld otthonossága és a néplélek legnemesebb önkifejeződését adó népművészet is. 

Azt mondta: az idei felvidéki magyar népművészeti fesztivál ezért európai jelentőségű rendezvény, mert egy közép-európai nemzeti közösség, a Szlovákiában élő magyarság lelkének legtisztább és legőszintébb megnyilvánulása. 

 

 

A mostani találkozó ötvenhatodszor üzeni azt, hogy „a felvidéki magyarok lojális és értékteremtő állampolgárai Szlovákiának, ezzel egyidejűleg hűséges tagjai a kulturálisan egységes és oszthatatlan magyar nemzetnek, nem mellékesen pedig öntudatos európai polgárok”. Kövér László hangsúlyozta továbbá: bíznak benne, hogy a jövőben a szlovákiai magyar pártszövetség tagjai és vezetői is „elvégzik a munka rájuk eső részét”, és nemsokára újra a pozsonyi parlamentben képviselhetik a felvidéki magyarság érdekeit. 

 

A sikerhez a felvidéki magyar választópolgároknak a szavazata elengedhetetlen a közelgő helyi és megyei önkormányzati választásokon. A házelnök a felvidéki magyarokat arra kérte: segítsék győzelemre a magyar politikát Szlovákiában. A házelnök úgy vélekedett: „sorsdöntő küzdelmek várnak az európai nemzetekre”. 

 

„Ebben a küzdelemben mi, magyarok szeretnénk számítani a szlovák nemzetre és a nemzete iránt felelős szlovák politikára is, miként Szlovákia is számíthat Magyarországra”.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a felvidéki magyar népmûvészeti fesztiválon a szlovákiai Zselízen az augusztus 20-ai ünnep előestéjén, 2022. augusztus 19-én. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.