Egész Európában rendkívül nehéz az energiaellátás helyzete, az árak emelkedésének következtében válsághelyzet alakult ki. A szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Oroszország azonban extraprofitra tett szert – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
A szerdai kormányülésen a jelenlegi energetikai és gazdasági helyzetet értékelték. A miniszter közölte, a válság következtében gázellátási és árproblémák vannak, azonban előbbi Magyarországot nem érinti.
Csökkenteni kell a gázfogyasztást, a takarékoskodást a kormány saját magán fogja kezdeni, ezért a magyar kormány a kórházak és a szociális intézmények kivételével 25 százalékos gázcsökkentést írt elő az állami szerveknek és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknak
– jelentette be.
A miniszter hangsúlyozta: a legnagyobb támogatási program Európában Magyarországon van, ahol 150 ezer forint az átlagtámogatás havonta. Hozzátette, azon vagyunk, hogy ezt fenn tudjuk tartani. A miniszter elmondta azt is, hogy tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet a kormány: a jövő héttől nem csupán a Tüzépnél lehet fát venni, hanem az erdőgazdaságoknál közvetlenül is.
Tíz köbméter fát mindenkinek tudnak adni a fűtési szezon kezdetéig
– emelte ki Gulyás Gergely.
Kiemelte: a vállalati szektorban komoly nehézségeket tapasztalnak, ezért munkahelyvédelmi programra lesz szükség, főleg a kis- és középvállalkozásoknál.
A tegnapi kormányülésen arról is döntés született, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el. A miniszter tájékoztatása szerint ma mintegy 130-140 ezer olyan ingatlan van, amelyik nem rendelkezik mérőórával, ezért 28 fillérrel emelik meg a távhő filléreket, de ezt is az ipari fogyasztók fizetik, és nem a lakosok fogják megfizetni. A jelenlegi kapacitások mellett egy évben körülbelül 30 ezer mérőórát lehet beszerelni, tehát egy négy-öt éves program lesz, mire minden lakást mérőórával látnak el.
Közös érdek a források biztosítása
Az uniós ügyekre térve a tárcavezető emlékeztetett, hogy jelenleg három területen, az úgynevezett kondicionálási eljárás, a helyreállítási alap, illetve a hétéves költségvetés kapcsán folynak tárgyalások. Mint mondta, az Európai Bizottság célja, hogy elsőként a kondicionálási eljárást zárják le, a kormány pedig egyetért a bizottsággal abban, hogy az uniós pénzek hatékony és átlátható elköltése közös érdek, ezért elfogadták az EB javaslatait.
– Varga Judit miniszter asszony és Bóka államtitkár úr most is Brüsszelben tárgyal, a héten Navracsics miniszter úr is, ő a múlt héten is európai uniós biztosokkal folytatott tárgyalásokat. Azt reméljük, hogy ennek megfelelően a bizottság kedvező döntést hoz – fogalmazott a miniszter.
Gulyás Gergely ennek kapcsán felszólította a baloldali EP-képviselőket, akik – szavai szerint – mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne jussunk hozzá a hazánkat megillető EU-s forrásokhoz, hogy fejezzék be ezt a magatartást. Ez a tevékenység ugyanis feloldhatatlan ellentmondásban áll azzal, hogy megbízatásukat a magyar választóktól nyerték el.