időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Tízezer gyermek a magasban

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2022.09.24. 14:48 2022.09.24. 14:50
Tízezer gyermek a magasban

Minden eddigit meghaladóan, tízezernél is több gyereket emeltek a magasba egy időben több mint 35 településen a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gyermekvállalást támogató, Gyereket a magasba! elnevezésű programján szombaton.

 

– A gyerekek felemelése azt jelenti, hogy őket magunknál is fontosabbnak tartjuk, képesek vagyunk tenni mindennap azért, hogy nekik szebb és boldogabb jövője legyen 

 

– jelentette ki Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára egy budapesti rendezvényhelyszínen.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke arról számolt be, hogy a mozgalom már több mint tízéves, és öt éve rendezik meg a Gyereket a magasba! programot.

 

– A mozgalomnak az a célja, hogy támogassák a fiatalok gyermekvállalási terveit, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének. A gyerekemeléssel pedig azt bizonyítják, hogy a gyerek öröm, és a szüleik büszkék rájuk

 

– mondta.

Idén két kiemelt helyszín van, Veszprém és Budapest, emellett számos határon túli közösség is rendez családi napokat, amelyek során gyerekemelést is tartanak, egyebek között Kassán, Dunaszerdahelyen vagy Szabadkán. Veszprémben a mozgalom háromnapos rendezvénnyel hívja fel a figyelmet a családokra a Háromkirályfi napok során. Az ötödik alkalommal megrendezett országos gyerekemelés a pandémia alatt sem maradt el, 2020-ban online rendezték meg; fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes. Az elmúlt négy évben már több tízezren vettek részt a gyerekemelésen.

Borítókép: A Gyereket a magasba! program budapesti rendezvénye (Fotó: Mirkó István)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.