A kormányra bízná a forint árfolyamának erősítését a Jobbik

Az alaptörvénybe kormányzati feladatként kerülne bele a forint védelme Z. Kárpát Dániel javaslata értelmében.

Forrás: MTI2022. 10. 25. 15:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alaptörvény és jegybanktörvény módosítását kezdeményezi a Jobbik a forint védelme érdekében

– jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője. 

Közlése szerint 

az alaptörvénybe foglalnák kormányzati feladatként a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelmét, a jegybanktörvényben pedig előírnák, hogy a Magyar Nemzeti Banknak kelljen árfolyamcélt megjelölnie. 

Azt hangsúlyozta: a 2010-es kormányváltás idején 266 forint körüli euróárfolyam idénre tartósan 400 forint fölé kúszott, ami jelentkezik az árakban is, elinflálva a magyar emberek fizetését, megtakarításait. 

Z. Kárpát Dániel szerint a Fidesz az elmúlt 12 évben lényegében tudatosan gyengítette a forintot az innen exportáló multicégek érdekében. Az ellenzéki politikus azt ígérte, hogy még ezen a héten benyújtják az Országgyűlésnek a két módosító javaslatukat.

A monetáris politika alakítása, így a forint árfolyamának befolyásolása jelenleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feladata. A 2013-ban elfogadott jegybanktörvény értelmében az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során 

függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a kormánytól, az Európai Központi Bank és egyes kivételes eseteket leszámítva az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól sem. 

– A kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során – fogalmaz a törvény. 

Borítókép: Z. Kárpát Dániel ma a parlamentben is elmondta pártja álláspontját a forint árfolyamáról, ez alkalomból pedig egy szelfit is közzétett párttársaival. Háttérben a DK-frakció (Fotó: Z. Kárpát Dániel Facebook-oldala)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.