Mint ismeretes, a szerda esti tüntetésen élő bejelentkezés közben lökték le az emelvényről a Hír TV riporterét.
– Szövetségünk felhívja a figyelmet, hogy a szabad véleménynyilvánítás nem párosulhat erőszakkal és nem sértheti a sajtószabadságot.
Megengedhetetlennek tartjuk, hogy ma Magyarországon bárki hivatását gyakorló újságírókat inzultáljon.
Felszólítjuk a baloldali médiumokat és szakmai szervezeteket, hogy álljanak ki a sajtószabadság biztosítása mellett, ne hallgassanak az esetről és ítéljék el a történteket – fogalmaztak.
Lapunk megkereste Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét is, aki szintén elítélően nyilatkozott az incidensről. Azt mondta, „minden olyan atrocitás, amely munkájukat végző újságírók ellen irányul, elfogadhatatlan", és sajnálatát fejezte ki, hogy az eset megtörtént.




















