Orbán Viktor levélben köszöntötte a marosvásárhelyieket

A református óvodák és iskolák a magyar megmaradás mentsvárai – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 10. 31. 10:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eljött az öröm és a hálaadás ideje, a tetemes mennyiségű munka és a hosszú éveken át tartó küzdelem meghozta gyümölcsét: a Marosvásárhelyi Református Kollégium ismét régi fényében ragyog

  így fogalmazott a Marosvásárhelyi Református Kollégium felújítását ünneplő gyülekezetet köszöntve Orbán Viktor, aki egyben köszönetet mondott a helyiek kitartásáért, munkájáért és imáiért is. A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a kormányfő az ünnepség résztvevőinek címezve szavait kiemelte: az első prédikátorok és hitvalló őseik vezérfonalát követve, minden nehézség és cselvetés ellenére tették, amit lelkiismeretük parancsolt. 

Hiszen mi, magyarok már akkor a megmaradásunkért harcoltunk, amikor a reformáció Magyarország és Erdély földjére megérkezett. A háromfelé tépett haza romokban hevert, a jólétnek és dicsőségnek már szinte a reménye is elveszett, amikor az anyanyelven olvasott és prédikált Ige új erőt tudott önteni az emberekbe.

Gyülekezetek és iskolák alakultak, köztük a Marosvásárhelyi Református Kollégium, amely működésének öt évszázada alatt tudósok, tanárok, valamint egyházi és világi vezetők sorát nevelte fel rögzítette Orbán Viktor.

Ma  folytatta , amikor a reformáció évfordulóján körbenézünk, ismét azt láthatjuk, hogy református óvodák és iskolák épülnek, újulnak meg Erdélyben. Ezek az intézmények mind a magyar megmaradás mentsvárai. Közülük pedig az egyik legjelentősebb a most felújított Marosvásárhelyi Református Kollégium, ahol 

ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy a korábban itt nevelkedő neves elődökhöz hasonló, szülőföldjük iránt elkötelezett fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból

  hangsúlyozta a miniszterelnök, majd sok erőt, jó egészséget és eredményes munkát kívánt az intézmény tanárainak és diákjainak.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó forrása: Facebook/Orbán Viktor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.