Óriási pazarlás: nappal is égnek a lámpák a lezárt Lánchídon

Miközben takarékosságra hivatkozva a főváros idén nem kapott karácsonyi kivilágítást, a háromágú lámpák fölösleges használata a Lánchídon óránként százezrekbe kerülhet.

Magyar Nemzet
Forrás: Ripost.hu2022. 12. 08. 15:03
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben takarékosságra hivatkozva a főváros idén nem kapott karácsonyi kivilágítást, a Ripost felvételein jól látható, hogy a lezárt Lánchíd fényárban úszik. A portál cikke szerint 

a félkész hídon több mint egy hete folyamatosan ég mind a harminckét háromágú lámpa, azaz minimum kilencvenhat izzó fogyasztja az áramot 24 órán át. 

Azt nem tudni, hogy kinek és miért, ugyanis hídon még csak a munkások dolgoznak, amit a tervek szerint december 16-án adnak át a budapestieknek. 

Fotó forrása: Ripost

A jelek szerint tehát Karácsonyék a Lánchíd esetében nem aggódnak az energiaárak miatt. A Ripost által felkért szakértő becsléséből ugyanis kiderül, hogy a 96 darab fényforrás napi 24 órás használata az elmúlt héten akár három-négymillió forintba is kerülhetett. 

A híd felújításával egy időben a korábbi egyágú kandelábereket leszerelték, helyettük a két oldalsó karral felszerelt, háromágú változat került vissza a hídra. 

Bár a korábbi nátriumlámpák helyett energiatakarékos LED-izzókat szereltek helyettük, a 96 darab fényforrás egész napos használata így is súlyos százezrekbe kerül a fővárosnak és az adófizetőknek, minden egyes órában.

A kandeláberek fejében korábban 400 wattos, az oldalsó karon 150-150 wattos nátriumlámpák működtek, ezeket helyettesítették most LED-izzókkal. Ha átlagosan 200 wattos LED-izzókkal számolunk, 24 órás üzemidőben a 96 izzó nagyjából egymillió forintnyi közpénzbe kerül – olvasható a cikkben.

Borítókép: Lánchíd (Fotó: Ripost)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.