Összeomlott az ellenzéki összefogás Jászberényben, a DK kihátrál a jobbikos polgármester mögül

A DK-s Gedei József szerint Jászberény vezetője törvénytelen, eredménytelen és helytelen politikát folytatott.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2022. 12. 03. 14:23
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újból hangot adott véleményének a DK-s Gedei József, aki szerint Budai Lóránt, Jászberény polgármestere akit állítása szerint az MSZP-s Balogh Béla alpolgármester mozgat törvénytelen, eredménytelen és helytelen politikát folytatott. 

A képviselő szerint ezt a Demokratikus Koalíció helyi szervezete nem tudja elfogadni, ezért a továbbiakban nem támogatják a Közösen Jászberényért Egyesület polgármesterjelöltjét és annak képviselőjét sem. 

Az egykori alpolgármester ugyanakkor elmondta azt is: ők is részesei voltak ennek az eredménytelenségnek, későn vették észre, hogy hibás politikát folytatták, ezért úgy gondolják, hogy a felelősségüket el kell ismerni. 

Én is részese voltam. Későn ismertem fel, hogy nem helyes politikát csinálunk

–  fogalmazott a DK-s képviselő. 

Gedei és Budai konfliktusa miatt október közepén feloszlatta magát a jászberényi önkormányzat képviselő-testülete. A feloszlást a Közösen Jászberényért Egyesület hat tagja (köztük a jobbikos polgármester), Gedei József (DK), valamint Szabó Tamás (Fidesz–KDNP) korábbi településvezető szavazta meg. Az előterjesztést Gedei József (DK) és hat Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő nyújtotta be. A helyi választási bizottság ezután januárra időközi választást írt ki, addig pedig az önkormányzati törvény alapján a polgármester és a képviselő-testület ugyanolyan jogkörrel ellátja feladatát. Budai Lóránt tehát most a Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) polgármesterjelöltjeként indul újra az időközin.

Borítókép: Balról Gedei József és Budai Lóránt. Fotó forrása: (Facebook/Jászberény többet érdemel)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.