Osztie Zoltán: Egy istentelenné lett világban mi vagyunk a remény letéteményesei

Idén ünnepli alapításának 975. évfordulóját a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia. A szám nem a templom korát jelzi, hanem azt, hogy 1048 óta létezik itt folyamatosan keresztény közösség.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 01. 24. 12:45
OSZTIE Zoltán
Budapest, 2022. december 14. Osztie Zoltán plébános beszél Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó temetésén a Farkasréti temetõben 2022. december 14-én. Csapó Gábor hetvenkét esztendõs korában hunyt el 2022. november 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közösségük ebben az évben az alapítás mellett megemlékezik arról is, hogy a templom főoltára 1948-ban készült el, valamint szintén 75 esztendeje hangzott el ott Mindszenty József bíboros beszéde. A bíboros akkor úgy fogalmazott, ez a közösség „elbeszél, tanít és végül elvezet az örök élet felé” – idézte fel a keddi sajtótájékoztatón Osztie Zoltán plébános.

A plébános a tanítással kapcsolatban kiemelte: mindenre megvan a válasz az egyházban, a társadalom összes mai kérdésére.

Egy istentelenné lett világban, amely megtagadja keresztény gyökereit, mi vagyunk a remény letéteményesei, istenpártiak és emberszeretők vagyunk, a jövőbe tekintünk, Krisztus követségében járunk

– fogalmazott Osztie Zoltán.

Aranyossy Mihály turizmusért és kulturális eseményekért felelős helyettes gondnok arról beszélt, az emlékév eseményei három mérföldkő köré csoportosulnak: a Molnár-C. Pál által alkotott főoltárt a festő születésnapján, április 28-án ünneplik majd, a 975 éves plébánia négynapos búcsúja augusztus 12-től 15-ig tart, Mindszenty József bíboros beszédét pedig november 3-án idézik fel.

Borítókép: Osztie Zoltán (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.