– Európa legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát most kezdik el építeni Debrecenben, és Európa öt legnagyobbjában lévő gyárának egyikét Iváncsán most építik – sorolta a külügyminiszter. Kiemelte:
Hazánkban most körülbelül 10 milliárd eurónyi épülő kapacitásról beszélhetünk az elektromos autóiparban, és ha ezek is mind működőre fordulnak, akkor a világ éllovasai lehetünk.
Kulcskérdés az energia
– A 2010-es évek elején először kísértem el a miniszterelnök urat Azerbajdzsánba, és már akkor tárgyaltunk energia-együttműködési kérdésekről. Akkoriban itthon a baloldal és a kiváló szakértőik kikeltek magukból, hogy a Kelettel tárgyalunk, és feladjuk a nyugati orientációt – idézte fel a miniszter energiakérdéseket érintve. Hozzátette: ma az európai vezetők egymásnak adják a kilincset Bakuban, majd mindenki próbál az azeri elnökkel fotózkodni.
A külügyminiszter elmondta azt is, hogy az EU megállapodást kötött Azerbajdzsánnal az Európába irányuló azerbajdzsáni gázkapacitások megduplázásáról. Tájékoztatása szerint
a mostani megállapodás lényege, hogy a Kaszpi-tengeri szélenergiából származó villamos energiát szeretnénk Európába szállítani négy ország együttműködésével, és a világ leghosszabb tenger alatti villamosenergia-kábelét fogjuk lefektetni.
– Ezzel megint csak Magyarország energiaellátásának biztosításában lépünk egyet előre, és ez ki tudja hangsúlyozni tranzitszerepünket, hiszen Magyarország nem végállomása lenne ennek a tiszta villamosenergia-szállításnak, hanem rajtunk keresztül Európa többi részébe is el lehetne juttatni – tette hozzá a miniszter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!