Dobrev Klára eltűnése felér egy beismeréssel

– Olyan ez, mint amikor a büntetőeljárás során a gyanúsított megtagadja a vallomástételt – mondta lapunknak Deutsch Tamás arról, hogy Dobrev Klára gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől a brüsszeli korrupciós botrány kitörése óta. A Fidesz EP-képviselője szerint Gyurcsány Ferenc feleségének ugyanakkor más botrányos ügyekkel, így a guruló dollárokkal, valamint a baloldal által importált, Budapesten járókelőket verő terroristákkal kapcsolatos kérdésekre is választ kellene adnia.

Bákonyi Ádám
2023. 02. 18. 7:30
EP-144115A_Plenary_2_Ukraine Fotó: Philippe BUISSIN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Dobrev Klára eltűnése, eltüntetése, a nyilvánosságból való szinte teljes kivonulása kezd beismeréssze­rűvé válni – fogalmazott lapunknak Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője hangsúlyozta: mindez pont akkor kezdődött és azóta tart, amióta december elején kirobbant Brüsszel legsúlyosabb korrupciós botránya, amelyben hétről hétre válnak gyanúsítottá Gyurcsány Ferenc feleségének közvetlen párt- és frakciótársai. 

Dobrev Klára árnyékkormányinfón sem tűnik fel egy ideje
Dobrev Klára árnyékkormányinfón sem tűnik fel egy ideje. Fotó: Mirkó István

– Dobrev Klárának, a DK EP-képviselőjének eltűnés helyett 

választ kellene adnia a korrupcióban érintettekkel való kapcsolatára, sőt esetleges saját érintettségére is – jelentette ki Deutsch Tamás, aki szerint Gyurcsány Ferenc feleségének mint a DK árnyék-miniszterelnökének más botrányos ügyekkel kapcsolatban is meg kellene szólalnia, állást kellene foglalnia. 

Ezek közé sorolta a dollárbaloldalként elhíresült botrányt, amelyben kiderült, hogy a tavalyi országgyűlési választás során négymilliárd forintnyi dollár gurult Amerikából a baloldal kampányába. Deutsch Tamás szerint az üggyel kapcsolatban eddig nyilvánosságra hozott két titkos­szolgálati részjelentés alapján mára világossá vált, hogy a baloldal ebben az ügyben is annak vezetője, Gyurcsány Ferenc gyakorlatát folytatja, miszerint hazudnak reggel, délben meg este. Rámutatott: 

a baloldali pártok a kampány előtt ugyanis azt állították, hogy fel sem merülhet külföldi támogatás, amikor pedig lelepleződtek, akkor azt, hogy erről nem is tudtak, semmit sem láttak, nem is voltak ott.

Mára ráadásul kiderült az is, hogy a guruló dollárok jelentős része, legalább egymilliárd forint a DK-hoz köthető Oraculum 2020 Kft.-hez került, amely az EzaLényeg.hu nevű propagandaportál felelős kiadója – hangsúlyozta.

Dobrev, a néma árnyék-miniszterelnök

– Mindezeken túl az „árnyék-miniszterelnök” asszony azzal kapcsolatban is kifejthetné az álláspontját, hogy a külföldi kampánytámogatást elfogadó választási szövetségesei immár terroristákat is importálnak külföldről, akik Budapestre érkezve véresre verik a járókelőket – mondta a Fidesz EP-képviselője. Mint fogalmazott, 

ezek a botrányok erősen eltalálták az árnyékkormányt és annak árnyék-miniszterelnökét, akinek hallgatása, magatartása mindennél árulkodóbb.

– Olyan ez, mint amikor a büntetőeljárás során a gyanúsított megtagadja a vallomástételt – összegzett lapunknak Deutsch Tamás, aki szerint ugyanakkor Gyurcsány Ferenc feleségének előbb-utóbb racionális válaszokat kell adnia a botrányokkal kapcsolatos racionális kérdésekre. 

Ismert: 

Dobrev Klára legutóbb nem kevesebb mint negyed éve, tavaly november 14-én jelent meg a nyilvánosság, ezen belül is a sajtónyilvánosság előtt az úgynevezett árnyékkormányinfón, azóta egyetlen alkalommal szerepelt a baráti ATV-ben, illetve csupán közösségi oldalán oszt meg bejegyzéseket. 

Végül, de nem utolsósorban: aprócska, ám annál beszédesebb eset történt a napokban a DK-hoz közel álló, azzal vállaltan lojális Ellenszél.hu-n. A portál kedden közölt felhívást, miszerint „csatlakozz hozzánk és légy része a Demokratikus Koalíció pártalapítványának, Dobrev Klára háttércsapatának! Eljött az ideje, hogy megmutassuk: Dobrev Klára mellett egy széles és erős közösség áll.” A jelek szerint ugyanakkor a portál elhamarkodottan, a pártközponttal nem egyeztetve tehette közzé a felhívást, mivel azt másnapra már törölték is onnan. 

Borítókép: Deutsch Tamás (Fotó: Európai Parlament)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.