Dörner György: Velem semmit sem beszélt Kiss Ambrus

Az Újszínház igazgatója nem kommentálta a fizetésképtelenségről szóló nyilatkozatot.

2023. 02. 16. 18:37
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Velem semmit sem beszélt Kiss Ambrus, ő biztos többet tud”

– reagált lapunk megkeresésére Dörner György, az Újszínház igazgatója, és komolytalannak tartja az általános főpolgármester-helyettes azon kijelentését, miszerint február végére fizetésképtelenné válhat a fővárosi Újszínház, mivel a kormány továbbra sem utalta át azt a pénzt, amit egy, 2024-ig szóló megállapodás értelmében a fővárossal közös fenntartásban működő színháznak kellene biztosítania. Kiss Ambrus egy ma délutáni háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy az Újszínház február végén eléri azt a pontot, hogy nem lesz pénz a számláján. A főpolgármester-helyettes igyekezett úgy fogalmazni, hogy ez nem támadás a színház ellen, hanem egy segélykiáltás. Kiss Ambrus hozzátette azt is: Az Új Színház a hónap végére a 20 millió forintos hitelkeretét is kimeríti, így az állami támogatás nélkül nem lesz miből folytatni a működést.  

Az ügy egyik előzménye, hogy egy 2020-as a kormánnyal kötött színházi megállapodás értelmében Budapesten jelenleg vannak közös fenntartású színházak és főváros által fenntartott színházak. Az előbbiek azok, ahol a tulajdonos a főváros, de a működési finanszírozást a kormány biztosítja. Úgy tudni, ez a megállapodás 2024 végéig tart. Ilyen színház többek közt az Újszínház mellett a Madách Színház, a József Attila Színház, a Vígszínház és a Budapest Bábszínház is.

Az elmúlt három évben, a Karácsony Gergely irányította baloldali fővárosi vezetés folyamatos támadta az Újszínházat. Mint ismert, a főpolgármester már regnálása legelején, 2019-ben azt nyilatkozta: „Dörner György biztos nem nyeri meg a következő pályázatot”. A színház igazgatója korábban arról is beszélt, hogy politikai boszorkányüldözés zajlik az Újszínház ellen, amikor Karácsony Gergely vizsgálatot rendelt el szexuális zaklatás miatt, holott arra nem volt bizonyíték.

Borítókép: Dörner György igazgató a fővárosi Újszínház évadindító sajtótájékoztatóján 2012. szeptember 12-én. (MTI Fotó: Mohai Balázs)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.