Ferenc pápa elfogadta Cserháti Ferenc segédpüspök lemondását

Egyúttal Martos Levente Balázs rektort az Esztergom–budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki.

Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia2023. 02. 03. 12:41
Fotó: Vanyi Akos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2013-tól 2018-ig prefektus volt a győri szemináriumban. 2014-től a Pápai Biblikus Bizottság tagja. 2018-ban Székely János szombathelyi megyéspüspök Szombathelyre nevezte ki előbb felnőttképzési püspöki referensnek a világi munkatársak képzésére, majd egyetemi lelkésznek, templomigazgatónak, szakigazgatónak, 2019 augusztusában pedig egyházmegyei hitoktatási felelősnek. 2019-ben a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében mentálhigiénés lelkigondozó végzettséget szerzett.

2019. szeptember 3-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján a Központi Papnevelő Intézet rektorává nevezték ki. Ezzel együtt a budapesti Kisboldogasszony Egyetemi Templom templomigazgatója is lett. 2019-től a PPKE Hittudományi Karának egyetemi magántanára, 2022-től a Bibliai Nyelvek Tanszékének tanszékvezetője nyilvános rendkívüli egyetemi tanár minőségben.

Papi működését a papnevelésben és tanításban töltött években is kiegészítette a lelkipásztori tevékenység. Káplánként töltött éveiből való a kapcsolata a Házas Hétvége mozgalommal. Győrben a kórházi beteglátogatásba és a fogyatékkal élők lelkigondozásába kapcsolódott be. 2021 óta máltai káplán. Szívesen publikál tudományos igényű, illetve ismeretterjesztő jellegű biblikus írásokat – írták közleményükben a katolikusok. 

Borítókép: Martos Levente Balázs, az új segédpüspök (Forrás: MKPK)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.