Hatalmas port vert fel a Krúdy Gyula Általános Iskola pedagógiai asszisztensének ügye. A 39 éves férfi videójában azzal dicsekedett, hogy egy 15 éves diákkal van viszonya ami szerinte „teljesen rendben van”.
Esete azonban nem egyedi, az elmúlt években több tanárt is megvádoltak már hasonló okok miatt.
2022 novemberében azért küldtek el egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert „az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett”. A férfi privát üzeneteket írt a diákoknak, telefonon is hívogatta őket, egy 14 éves lányt pedig a metrón kísért haza. Néhány diák megpróbált bizonyítékot szerezni a tanár megengedhetetlen magatartására. Az Instagramon létrehozták egy 14 évesnek mondott lány álprofilját, s azzal vették fel a kapcsolatot a tanárral, aki négy, a nemi szervét ábrázoló fotót küldött. Az iskola igazgatója ezután felmentette a férfit – írja a Metropol.hu.
A Somogy megyei Kadarkúton tört ki hasonló botrány 2017-ben, amikor egy frissen megözvegyült, 35 éves tanárnő elcsábította 15 éves tanítványát. Szexuális együttlétükről egy másik tanítvány készített felvételt, a videót többen is látták. A tanárnőtől az iskola a botrány kirobbanása után azonnal megvált, a településen élők megbélyegezték.
Talán az elmúlt évek legmegdöbbentőbb ügye Csepelen történt. Egy férfi 2005 októberétől 2014 februárjában történt elfogásáig nevelőként, illetve képesítés nélküli testnevelő tanárként és osztályfőnökként dolgozott a Burattino Alapítvány Iskolában, ahol a szociálisan hátrányos helyzetű, nevelésére és felügyeletére bízott, köztük 12. életévét be nem töltött fiúgyermekeket – akár akaratuk ellenére – éveken keresztül fajtalanságra, illetve annak eltűrésére kényszerített.
A férfit végül többszörös szexuális erőszakért, szexuális visszaélésért, szexuális kényszerítésért és testi sértésért 18 év szabadságvesztésre, a gyermeknevelői, felügyelői, gondozási, ápolási foglalkozástól végleges hatályú és mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla.