Szexuális zaklatásról írt Hodász András, reagált a főegyházmegye

A plébános állítása szerint kamaszkorában több alkalommal is szexuális visszaélést követtek el ellene.

2023. 02. 11. 13:54
Hodász András
Egerszalók, 2017. július 13. Hodász András, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Fõplébánia káplánja elõadást tart a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton 2017. július 13-án. Az ötnapos katolikus ifjúsági találkozón mintegy 500 vendég vesz részt. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megdöbbentő bejelentéssel állt elő Hodász András. Az influenszerként komoly népszerűségre szert tevő plébános a Szemlélek nevű blogon arról írt, hogy 

kamaszkorában több alkalommal szexuális visszaélést követtek el ellene. 

Mint kiderült, Hodász néhány hónappal ezelőtt részt vett egy baráti sörözésen, ahol a beszélgetés témája a szexuális abúzus irányába terelődött. A téma kapcsán egy vita bontakozott ki, majd mint fogalmazott „egy ponton bennem elszakadt valami”. A magyarázat pedig abban keresendő, hogy a szexuális zaklatás ügyében ő maga is érintett.

A történtek kapcsán lapunk kérdésekkel fordult az Esztergom–budapesti Főegyházmegye sajtóosztályához, ahol Zsuffa Tünde sajtószóvivőtől megtudtuk, hogy 

Hodász András atya az eset kapcsán semmiféle bejelentést nem tett a főegyházmegye felé, így ők is a sajtóból értesültek a plébános bejegyzéséről.

Ez azért is különös, mivel Hodász András a betegszabadsága óta is kapcsolatban áll a főegyházmegye munkatársaival – jegyezte meg. 

Borítókép: Hodász András előadást tart a 34. Egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlaton 2017-ben (Fotó: MTI/Komka Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.