Úgy megrángatta nevelt gyermekét egy nő, hogy az belehalt a sérüléseibe

A gyermek két és fél éves volt, a nő letartóztatását elrendelte a járásbíróság.

Magyar Nemzet
Forrás: BAON, Tények2023. 03. 03. 14:44
Domestic,Violence,Man,Against,Woman,Clenched,Fist,Black,And,White
gyerekbántalmazás
1950814330 Fotó: Shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Letartóztatták azt a nevelőszülőt, aki olyan súlyosan bántalmazta a nevelt fiát Polgáron, hogy a két és fél éves gyermek nem sokkal később belehalt a sérüléseibe – számolt be a BAMA.

A lap azt írja, hogy a megalapozott gyanú szerint a nő február 26-án, a késő délutáni órákban a lakóhelyén a nála ideiglenesen elhelyezett kétéves és öt hónapos kisfiút megrángatta a karjánál fogva, de olyan erővel, hogy a gyermek elesett, és több helyen is megütötte magát a ház oldalán lévő lépcsőben.

A kisfiú röviddel a bántalmazás után meghalt.

A Tények információi szerint az ügy érintettje egy fiatal házaspár, amely a saját gyermeke mellett nevelőszülőként gondoskodott a két és fél éves Daniról. Úgy tudják, a kisfiú rosszul viselkedhetett, ezért rángatta meg a nő. A gyermek emiatt elesett, és több helyen is megütötte magát. Bár a nevelőszülők bevitték az ügyeletre, Dani olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később meghalt.

A Debreceni Járásbíróság március 3-án egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását.

A nevelőszülő ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség. A nyomozási bírónak a gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.