Ezúttal Káposztásmegyeren, az autók között bolyongott egy vaddisznó, és úgy tűnik, az állatot nem különösebben zavarta, hogy mekkora veszélybe sodorta magát. A környéken élők szerint nem ritka, hogy vaddisznók fosztogatják a köztéri szemeteseket, azonban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló esetben nemcsak az állat, hanem akár ember is megsérülhet – hangzott el a Tények riportjában.
Vigyázat, balesetveszély! Autók között kószált egy vaddisznó Budapesten + videó
Ezúttal a III. kerületben.

Az egyik szemtanú arról beszélt, hogy megpróbálták követni az állatot, de annak gyorsan nyoma veszett. Az újpesti Farkas-erdőben egyébként egész vaddisznókondák élnek, ami sokakban aggodalmat kelthet – hangzott el. A környékbeliek szerint a vaddisznók azért tűnnek fel egyre többször az emberlakta területeken, mert így könnyebben jutnak élelemhez, így az is előfordulhat, hogy inkább nem mennek vissza az erdőbe.
„Ennek az a következménye, hogy felnő már egy, kettő, három olyan vaddisznónemzedék, amely nem is élt soha kint az erdőben. Ezt már kutatások is igazolták” – fogalmazott Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.
A fővárosban most már egyre több helyen lehet vaddisznóval találkozni, például a Margitszigeten, a XII., vagy éppen ezúttal a III. kerületben is.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Farkas Melinda )
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kerülje ezeket a szereket, hiába kecsegtetnek a teljesítmény fokozásával
Jobb koncentrációt, memóriát és tanulási képességet ígérnek, de használatuk következményei kiszámíthatatlanok.

Megszökött a börtön elől, körözik Portik Tamás fiát
A férfit azért ítélték el, mert kávéval öntötte le a Fenyő-per bíráját.

Összeomlóban a Tisza Párt bázisa
Forsthoffer Ágnes alelnökként nem boldogul a szigetekkel.

Rejtélyek, amik még a legjobb detektíveket is próbára teszik – hányat tud belőlük megfejteni?
Válaszoljon 5 kérdésre, és kiderül, hogy önben is ott rejlik-e a világ titkainak a kulcsa.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk