Éppen érkezett a vonat, amikor a síneken leparkolva faképnél hagyta az utasokat egy kecskeméti busz sofőrje

A rendőrség vizsgálódik.

Magyar Nemzet
Forrás: Index2023. 04. 28. 12:04
Blue,Hour,At,Main,Station,Of,Hagen,Westphalia,Germany,With, illusztráció, vonat, sínek
2150121099 Fotó: ON-Photography Germany
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A menetrend szerinti 1-es busz Kecskeméten, az Izsáki úton váratlanul megállt a vonatsíneken szerda reggel hat óra magasságában. Az Index úgy tudja, hogy a sofőr leszállt a buszról és bezárta az utasokat a járműbe, majd akciófilmbe illő jelenet következett. 

A jelzőlámpák ugyanis néhány pillanattal később pirosra váltottak, ami azt jelenti, hogy vonat érkezik a síneken.

A cikk szerint az utasok kérték a sofőrt, hogy engedje le őket is a buszról, az életveszélyes helyzetből végül az mentette meg őket, hogy a vonatnak sikerült időben megállnia. A buszsofőr végül úgy döntött, hogy visszaszáll a járműbe, és továbbhajtott, mintha semmi nem történt volna. 

A lap kereste az ügyben az illetékes Kecskeméti Közlekedési Központot, ők arról tájékoztattak, hogy a rendőrség büntetőeljárás keretein belül vizsgálja az ügyet.

Borítókép: Vonat közlekedik a síneken (Fotó: Shutterstock)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.