Mint mondta, az elmúlt három évben a szolidaritási hozzájárulás 68 milliárd forinttal nőtt, valamint a közösségi közlekedés − ami 80 milliárddal kerül többe − miatt emelkedtek így meg a kiadások. A főpolgármester-helyettes szerint összesen 146 milliárd forintot vont el a kormány a fővárostól, és szerinte a kabinet nem hajlandó segíteni Budapest nehéz helyzetén.
Kiemelte azt is, hogy 2023 első három hónapjában többet költöttek a közvilágításra, mint 2021 egészében.
Kiss Ambrus szerint a
jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a 25 milliárd forintos hiányt júniusban lépi át Budapest, augusztus végén pedig mínusz 75 milliárdot mutat majd az egyenleg.
Hozzátette: Budapest gazdasága nélkül nincs magyar gazdasági kilábalás, és ha Budapest gazdaságát szétverik, akkor nem lesz gazdasági felzárkózás.
Kiss Ambrus bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy egy héten belül túlélő programot készít a főváros. Egyelőre annyit árult el erről, hogy
két tabu van ezek között, amihez nem lehet hozzányúlniuk: a közszolgáltatások jelenlegi szintje és a bérek kifizetése.
A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint mennyi bevételt vár a városvezetés, ha hozzányúlnak Budapest ingatlanvagyonához, és 61 ingatlant árvereznek el, Kiss Ambrus szerint így bruttó 13 milliárd folyna be a főváros kasszájába, ami szerinte önmagában nem egy jelentős tétel.
Ismét csak a szokásos a főváros baloldali vezetésétől: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csaknem háromhavonta a főváros csődjével, a BKV leállásával riogat
– reagált a Facebookon a budapesti Fidesz Kiss Ambrus sajtótájékoztatóján elhangozottakra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!