Magyar nagyszüleitől megtanult rétes receptjére építette fel a cégét Amerikában

A magyar kultúrát mutatták be helyi magyarok Washingtonban a magyar örökség fesztiválon.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 04. 30. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teltházas rendezvényen mutatták be a magyar kultúrát az amerikai közönségnek Washingtonban szombaton a második alkalommal megrendezett magyar örökség fesztiválon helyi magyarok.

A fesztivál az amerikai fővárosban működő Kossuth Alapítvány (Kossuth Foundation) legnagyobb éves rendezvénye, amelyen a kulturális programok között szerepelt népzene- és néptáncbemutató, valamint táncház, a gyerekeknek játszósarok és kézműves-foglalkozások. A rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptak a Washingtonban és környékén működő magyar vállalkozások, de távolabbról, Pennsylvania államból is érkezett magyar gyökerű kisvállalkozás, amelynek vezetője a nagyszüleitől megtanult rétes receptjére építette fel a cégét.

Végh Sándor, a Kossuth Alapítvány elnöke a fesztivál megnyitóján a szervezet munkáját bemutatva elmondta, hogy egyik legfontosabb feladatuk a Washington belvárosában álló Kossuth Ház működtetése, amely helyet ad állandó könyvtárnak, és ahol kerekasztal-beszélgetéseket, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket és egyéb kulturális programokat szerveznek. A Kossuth Alapítvány állandó tevékenységei közül kiemelte a magyar nyelvtanfolyamokat, kezdőtől a haladó szintig. A szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy rendezvényeik a magyar közösség tagjaiból álló önkéntesek nélkül nem jöhetnének létre.

Mirk Zita, Magyarország nagykövetségének közösségi diplomatája a fesztivál megnyitóján a diplomáciai képviselet nevében köszöntötte a látogatókat, valamint Takács Szabolcs nagykövet nevében is megköszönte a szervező alapítvány munkáját. Örvendetesnek nevezte, hogy sikerült második alkalommal is megszervezni az eseményt, amely a magyar kultúrát, gasztronómiát és örökséget ünnepli.
Elmondta, hogy 

az Egyesült Államokban élő magyar közösség mintegy 1,4 millió emberből áll, ami jelentős magyar képviselet, a magyar kormánynak és nagykövetségnek pedig kiemelten fontos, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a külhoni magyar közösségekkel, szervezetekkel és vezetőikkel.

A közösségi diplomata a magyar Országgyűlés alelnökének üdvözletét is tolmácsolta és átadta Jakab István küldeményét, a Magyarok kenyere program ajándékát a Kossuth Alapítvány vezetőjének. Hangsúlyozta: a program amellett, hogy jótékonysági kezdeményezés, megjeleníti és szimbolizálja a magyarok egységét világszerte, és biztatta az amerikai magyar szervezeteket is az abban való részvételre.

Külön standon mutatkozott be a Magyar–amerikai Koalíció (Hungarian American Coalition), az Amerikai Magyar Szövetség (American Hungarian Federation), a Magyarország Alapítvány (Hungary Foundation), valamint Magyarország washingtoni nagykövetsége az országról szóló információkkal várta az érdeklődőket. Képviseltette magát a Washingtonban és környékén élő magyarok katolikus és református gyülekezete is.

A Washington elővárosában, a Virginia állambeli McLeanben megszervezett 2. Magyar örökség fesztivál célja a magyar közösség összefogásán túl az, hogy az amerikaiak számára is láthatóvá tegyék a magyar kultúrát, és megmutassák értékeit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.