Zaklatással vádolták a 444 egyik középvezetőjét a munkatársai

A balliberális lapnál vizsgálat indult, majd azonnali hatállyal átszervezték a portál működést.

Magyar Nemzet
2023. 04. 27. 6:59
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azonnali hatállyal átszervezték a 444 működését, miután több munkatárs is kikelt egy középvezető ellen, aki állításuk szerint „toxikusan, zaklató magatartást folytatott”. A Media1 információi szerint senkit sem bocsátottak el a laptól, ám a 444-nél vizsgálat indult az ügyben. 

A Media1 azt írja, hogy

komoly, cégen belül belső feszültségek előzték meg a panasz megtételét.

A lap vezetése külső szakértőt is hívott, hogy kivizsgálja az ügyet, pontosan mi is történt, ám az nem igazolt zaklatást. Kardos Gábor, a lap kiadójának vezetője a Media1-nek megerősítette a vizsgálat tényét, ami nemrég ért véget. 

„Valóban volt nálunk egy független, szakértői vizsgálat középvezetői magatartással kapcsolatos dolgozói panaszok miatt. A vizsgálat maga lezárult, munkahelyi zaklatást nem állapított meg, azonosított ellenben konfliktusokat és hibákat, amik a panaszok kialakulásához vezethettek. A szerkesztőségünk nyugodt munkája érdekében szükséges átszervezésen túlvagyunk. A mélyebb megértés, tanulás, és a konfliktusaink feloldását célzó további átalakítások érzékenyre tervezett folyamatát megkezdtük.” – áll a levélben. 

Borítókép: 444-logó (Forrás: Wikipédia)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.