A kormány számos intézkedéssel segíti a családok nyaralását

A legnagyobb támogatás, ha mindenkinek van munkája.

Magyar Nemzet
2023. 05. 23. 11:52
DÖMÖTÖR Csaba
Az Országgyűlés plenáris ülése Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Zsolt (MSZP) azt mondta: elérkeztünk a mentőcsomagok korszakához, ugyanis a háztartások költségei elviselhetetlen terheket jelentenek a társadalom jelentős részének. 

A közelgő nyár is óriási kihívás a családoknak, ezért a párt két mentőcsomaggal is készült, az egyiket a háztartások számára a megélhetéssel kapcsolatban dolgozták ki – jelezte. Közölte: a fizetős strandokon az egekbe szökött a belépőjegyek és a parkolás ára, ezért azt javasolják, hogy 600 forintban maximálják a felnőtt belépőjegyek árát, emellett üdülési támogatást javasolnak a leginkább rászorulóknak. Már nincs mit elvenni a családoktól, inkább adni kell nekik – fogalmazott.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára minderre elmondta: négyezermilliárd forinttal szűkült az ország mozgástere a megugró energiaárak miatt. 

A legnagyobb támogatás az, ha mindenkinek van munkája. Ha az embereknek van munkahelyük, sokkal nagyobb esélyük van elmenni nyaralni is – mondta Dömötör Csaba. Hangsúlyozta, az elmúlt időben sok lépéssel segítettek, hogy a családoknak nagyobb legyen a mozgásterük, és mindez azt is segíti, hogy ha szeretnének, el tudjanak menni nyaralni.

Ilyen például az árstop, a rezsitámogatás, a kamatstop, a vármegyebérlet is, amit már több százezren vettek igénybe. Ezekben az a közös, hogy jelentős spórolást jelenthetnek a magyar családoknak

 – mondta az államtitkár kiemelve, hogy csak az Erzsébet-táborokban 170 ezren nyaralhatnak évente. Dömötör Csaba megjegyezte: a tavalyi év már kifejezetten jól alakult turisztikai szempontból, idén pedig már most négy százalékkal magasabb a vendégéjszakák száma, mint 2022-ben.  

A kormány 41 szálloda, 111 panzió és 5400 magánszálláshely fejlesztéséhez nyújtott támogatást, továbbá 18 településen 42 szabad strand újult meg – közölte Dömötör Csaba. 

Borítókép: Dömötör Csaba (Fotó: Koszticsák Szilárd) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.