Leégett egy épület Isaszegen, meghalt egy nő

Pénteken hajnali negyed háromkor riasztották a katasztrófavédelmet, hogy kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület Isaszegen.

Magyar Nemzet
Forrás: OKF2023. 05. 05. 10:39
2023. május 5-én, péntek hajnali negyed háromkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület Isaszegen. 2 járművel 10 tűzoltó vonult a Damjanich utcába, ahol egy 150 négyzetméteres családi házzal egybeépített 30 négyzetméteres melléképület égett teljes terjedelmében. Az életvitelszerűen lakott melléképületben a tűz keletkezésekor két ember tartózkodott. Egyikük könnyebb füstmérgezéssel elhagyta az épületet, a másik viszont nem tudott kimenekülni. A középkorú nő holttestét a tűzoltók találták meg. Oltás közben egy gázpalackot is kihoztak a melléképületből, megelőzve ezzel egy robbanást. Megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a családi házra, majd fél óra alatt megfékezték a tüzet. A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja. Évente több mint 7000 lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban használnak otthon füstérzékelőt. Pedig ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni. Ahol volt érzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem volt. Fotók: Gödöllő HTP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két járművel tíz tűzoltó vonult a Damjanich utcába a százötven négyzetméteres házzal egybefüggő harminc négyzetméteres melléképülethez, amely teljes terjedelmében lángolt. Az életvitelszerűen lakott melléképületben a tűz keletkezésekor két ember tartózkodott. Egyikük könnyebb füstmérgezéssel elhagyta az épületet, másikuk viszont nem tudott kimenekülni. 

A középkorú nő holttestét a tűzoltók találták meg.

Oltás közben egy gázpalackot is kihoztak a melléképületből, ezzel sikerült megelőzni a robbanást. Megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a családi házra, majd fél óra alatt megfékezték a tüzet.

A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják. Évente több mint hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban használnak otthon füstérzékelőt. Pedig ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni. Ahol volt füstérzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem volt – emlékeztet a katasztrófavédelem.

Borítókép: Az oltás (Fotó: Gödöllő HTP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.