Meghalt a nagymama, akit ittas unokája lökött fel

A főügyészség vádat emelt a férfival szemben.

Munkatársunktól
2023. 05. 17. 11:17
Megöltek egy idős nőt a főváros II. kerületében Fotó: Mihádák Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki olyan nagy erővel lökte meg nagymamáját, hogy az idős nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.  A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi a 86 éves nagymamájának kecskeméti lakásában élt az idős asszonnyal és annak élettársával. A férfi gyakran ivott, ilyenkor agresszívvá vált, és veszekedett idős rokonával.

Egyik délután ismét részegen ment haza, nagymamája pedig ezt nem tudta szó nélkül hagyni, és számon kérte rajta az ittasságát. Az idős asszony vitatkozni kezdett az unokájával, és azt mondta, ezzel nemcsak saját magát, de őt és az élettársát is tönkre teszi. A férfi ezen annyira feldühödött, hogy két kézzel, teljes erejéből lökte meg a hölgyet, aki a padlóra zuhant.

Az esés következtében az asszonynak három bordája is eltört, amitől légmell alakult ki, ez pedig közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett nála. Az életveszélyt a szakszerű orvosi ellátással sikerült elhárítani.

A nagymama a bántalmazásból adódó sérüléseiből még felgyógyult, de más betegségéből kifolyólag három hónappal később a kórházi kezelése során elhalálozott. A bántalmazás és az áldozat halála között nem volt ok-okozati összefüggés. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a nagymamáját fellökő férfire.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mihádák Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.