Újabb kulcsember hagyja ott a 444-et

Állítólag nem valami jó a hangulat a lapnál.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2023. 05. 02. 14:09
null
444 logo (Photo: Wikipedia)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„10 éve hoztuk létre a 444-et, jó újság lett belőle. Most viszont úgy döntöttem, hogy megyek tovább. Hamarosan kiderül, hogy merre, de az nem lesz meglepetés, hogy mit csinálok majd. Maradjunk itt együtt!” – fogalmaz közösségi oldalán Magyari Péter, a 444 újságírója. 

Korábban a Magyar Nemzet beszámolt róla, hogy a lap egyik alapembere, Mészáros Zsófia is távozik a laptól. A vezető szerkesztő 2000 és 2013 között az Index munkatársa, egy ideig főszerkesztője volt, majd 2013-tól idáig a 444 vezető szerkesztője volt. 

A Media1 korábban arról írt, hogy a lap egyik középvezető munkatársát néhányan munkahelyi zaklatással vádolták meg, azonban ők nem a most és a múlt héten felmondott kollégák. A 444-nél vizsgálatot is folytattak az ügyben, azonban az nem igazolt zaklatást. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a vállalat működését át kell szervezni, miután leszűrik a tanulságokat. A lapnál állítólag jelenleg sem valami eget rengetően jó a hangulat.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Wikipédia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.