Harmadik alkalommal, kibővített tartalommal és további kategóriákkal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja és az „Állatvédelem gyerekeknek” Facebook-oldal szerkesztőbizottsága az oktatási intézmények számára. Az óvodák és általános iskolák mellett már bölcsődék, középiskolák és gyermekotthonok is pályázhattak.
Az előző pályázatok sikerét mutatja, hogy a korábbi évhez képest ismét megduplázódott a versenyző intézmények száma: összesen 361 egyéni pályázat érkezett, 22 bölcsőde, 233 óvoda, 92 általános iskola, 8 középiskola, 5 gyermekotthon és 1 fejlesztő intézmény. Valamennyi intézmény jogosult az „állatbarát” cím használatára egy éven keresztül. A pályázatra olyan oktatási és gyermekvédelmi intézmények jelentkezését várták, amelyek kiemelkedően sokat tesznek az állatvédelemért, és törekednek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
Az állatbarát címen túl megválasztották Az év állatvédő bölcsődéje 2023, Az év állatvédő óvodája 2023, Az év állatvédő általános iskolája 2023, Az év állatvédő középiskolája 2023 és Az év állatvédő gyermekotthona 2023 kategóriákban az egyéni győzteseket. A beérkezett munkákat egy állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálta el. A pályázatok nyertesei a díjakat és okleveleket – immár hagyományosan – az Állatorvostudományi Egyetemen, június 21-én megrendezendő ünnepségen vehetik át Sótonyi Péter rektortól. Minden kategóriában három helyezettet díjaznak, így összesen 15 nyertes intézményt hirdetnek majd a júniusi díjátadón.
Az oklevelek, tárgyi ajándékok és élménymeglepetések mellett az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is tart egy állatvédelmi képzést valamennyi állatbarát oktatási intézmény számára, az összegyűjtött jó gyakorlatokra alapozva – írta közleményében az Állatvédelmi Központ.
Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: állatvédelmi kutatóként és oktatóként abban hisz, hogy az állatvédelem területén jelentkező nehézségek újratermelődésének megakadályozása érdekében a megelőzéssel, az ismeretterjesztéssel tehetnek a legtöbbet.
– Ezért fontos feladatunk az állatvédelmi oktatás, az állatokkal kapcsolatos ismeretek átadása a gyerekek számára. Óriási eredménynek tartom, hogy évről évre több oktatási intézmény áll mellénk ebben a munkában. Meggyőződésem, hogy csak így, együtt érhetünk el valódi, hosszú távra szóló eredményeket. Minden, ebben a munkában részt vállaló pedagógusnak köszönettel és hálával tartozunk. Ők azok, akik a legtöbbet tehetik a jövő társadalmának szemléletformálásáért. Nem szabad elfelejtenünk: a ma gyermeke a jövő állattartója, döntéshozója, jogalkalmazója! – mutatott rá Vetter Szilvia. A szakember hozzátette: egy olyan állampolgár, aki helytálló ismeretekkel rendelkezik az állatok valós természetét illetően, és tudja, hogy az állatok – ahogy állatvédelmi törvényünk találóan fogalmaz – örülni, érezni, szenvedni képes élőlények, megtanul tisztelettel tekinteni az élet valamennyi megnyilvánulására.