Egész éjszaka és szombaton hajnalban is folytatódott az Országgyűlésben a pedagógusok új életpályamodelljéről szóló törvényjavaslat általános vitája, amely még pénteken délután kezdődött meg; a vitában az ellenzéki képviselők „bosszútörvényként” jellemezték a Belügyminisztérium indítványát, a kormányoldal viszont az ellenzéket azzal vádolta, hogy a 2010 előtti időket hozná vissza az oktatásba.
A vitában főként ellenzéki képviselők kértek szót, többen tanárok leveleit, közösségi oldalakon tett bejegyzéseit olvasták fel, felszólalásaikra Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, majd szombat hajnaltól Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált.
Komáromi Zoltán (DK) azt hangsúlyozta: a szolgálati jogviszony bevezetése „már az egészségügyben sem jött be”, az iskolák „államosítása” pedig úgy hozott egységes színvonalat, hogy esett a jobban teljesítő intézmények nívója. Orosz Anna (Momentum) úgy értékelt: a státustörvény szerinte a maradék jó tanárt is el fogja üldözni, így az iskola képtelen lesz betölteni alapfunkcióját.
Harangozó Tamás (MSZP) szerint a törvényjavaslat tudatosan szembemegy az Európai Unió és a magyar kormány közötti megállapodással és a rendszer tervezett átalakításának a gyerekek lesznek kárvallottjai. Szabó Rebeka (Párbeszéd) szomorúnak nevezte, hogy tegnap nem léphetnek be a képviselők által meghívott vendégek a Parlamentbe, hogy a karzaton ülve követhessék a vitát. A KDNP-s Hollik István azt mondta:
az ellenzéki képviselők azért jöttek, hogy hangulatot keltsenek, nem a törvényről beszélnek. Szerinte az MSZP-s Hiller Istvánén kívül minden eddigi ellenzéki felszólalás tele volt gyűlölettel, ahelyett, hogy tartalmi kritikákat fogalmaztak volna meg, így azokra nem lehet érdemben reagálni.
Maruzsa Zoltán államtitkár elmondta: a pedagógusok ellenőrzése nem változik, a továbbiakban is a munka törvénykönyve vonatkozik rájuk. A bérsávok közötti mozgás lehetősége a korábbinál nagyobb szabadságot ad az iskolaigazgatóknak – tette hozzá. A szólásszabadságra vonatkozó kritikára reagálva jelezte, a korábbi törvénytervezetben szereplő, erre vonatkozó rész a benyújtott javaslatból kimaradt. Ugyancsak nem szerepel a javaslatban a sok képviselő által kifogásolt, az iskolapszichológusokra vonatkozó számbeli változtatás.