időjárás 17°C Malvin 2023. október 1.
logo

Fidesz: Gyurcsányék szerint háborúban az ország

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.06.08. 15:45 2023.06.08. 16:16
Fidesz: Gyurcsányék szerint háborúban az ország

Gyurcsányék az inflációt okozó háború folytatását akarják – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva írta, hogy Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője csütörtökön bejelentette: pártja aláírásgyűjtésbe kezdett az „orbáni áremelkedések” ellen.

A Fidesz közleményében úgy fogalmazott:

Gyurcsányék megint álságosak. Ők is tudják, hogy ha nem lenne háború és nem lennének a brüsszeli szankciók, az infláció gyorsabban csökkenne.

 

„A guruló dollárok miatt azonban a háború folytatását akarják, sőt szerintük az ország már háborúban áll”

 – tették hozzá. Úgy folytatták: 

Gyurcsány és a dollárbaloldal mindemellett az elhibázott szankciókat is erőlteti, miközben a magyar családokat védő intézkedéseket támadja, súlyos megszorításokat követelve.

„El akarják törölni a rezsicsökkentést, megvágnák a családtámogatásokat, az árakciókat pedig nem támogatják” – zárta közleményét a Fidesz.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.