
A záporos-zivataros gócok éjszaka áttevődnek az Alföldre, majd a hajnali, reggeli órákra mindenhol megszűnik a csapadék.
Kedden szinte országszerte túlnyomóan napos, csapadékmentes idő várható. A hidegfrontot követően néhány fokot mérséklődik a meleg, kedden napközben 30-34 fok között alakulhatnak a csúcsértékek.
A hőérzetet a megélénkülő északnyugati szél mérsékelheti, sőt a Duna mentén, illetve a Duna-Tisza közén átmenetileg erős, óránkénti 45-50 kilométer széllökések is előfordulhatnak – mondta.
Hozzátette: szerdán napközben egy hullámzó front érkezik északnyugat felől, így a déli óráktól egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, délután-este egyre több helyen kell záporra, zivatarra készülni.
Az érkező front előtt kifejezetten forró lesz a levegő, 30-38 fok között alakulhatnak a csúcsértékek, és kis eséllyel akár a napi országos melegrekord is megdőlhet.
Csütörtökön az ország felett lesz a hullámzó front, így többfelé, akár ismétlődő jelleggel is előfordulhatnak záporok, zivatarok, majd estétől szárazabb levegő érkezik. Pénteken és a hétvégén túlnyomóan napos, csapadékmentes idő valószínű, és egyre melegebb lesz.
A következő hőhullám vasárnap vagy a jövő hét első napjaiban tetőzhet. Az ország egyre nagyobb részén, elsősorban a középső országrészben és az Alföldön 35 fok feletti csúcshőmérsékletek lehetnek, és az éjszakák is egyre kevésbé hoznak felfrissülést – mondta Mesterházy András.
Hozzátette: a jövő hét közepén érkezhet egy markánsabb hidegfront, amely mentén akár többfelé is előfordulhat zápor, zivatar, és a front akár tartósan is mérsékelheti a nagy meleget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!