Húszéves, körözött fiatal vert össze egy buszsofőrt Miskolcon

A rendőrök már elfogták a támadót.

Magyar Nemzet
Forrás: Police.hu2023. 07. 24. 16:31
A,Man,With,A,Clenched,Fist,Is,Abusing,The,Family.
1923214790 Fotó: Kamil Zajaczkowski Forrás: shutterstock.com
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy boldvai férfi súlyos sérüléseket okozott egy buszsofőrnek Miskolcon. Közfeladatot ellátó személy ellen erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 20 éves boldvai férfi ellen – írta a Police.hu.

A gyanúsított július 23-án 10 óra körül Miskolcon, a Búza téri 18-as kocsiállásban, előzetes szóváltást követően megvert egy buszsofőrt, majd távozott a helyszínről. A sértett súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Készenléti Rendőrség munkatársai még aznap azonosították, majd elfogták a gyanúsítottat. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított támadót a hatóság őrizetbe vette, mivel ellene korábban más hatóság garázdaság és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.