Meghalt Cserháti Ferenc katolikus püspök

Életének 77. évében, szombat hajnalban elhunyt Cserháti Ferenc nyugalmazott esztergom-budapesti segédpüspök – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 22. 9:50
CSERHÁTI Ferenc
Ukrajnai háború - Újabb segélyszállítmányokat indítanak Fotó: MTI/Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nekrológjában azt írta, 

Cserháti Ferenc küldetését mindig kiemelkedő hozzáértéssel és lelkipásztori szeretettel látta el. Ökumenikus nyitottsággal vett részt a Diaszpóra Tanács munkájában.

Az egyház és a magyarság szolgálatában végzett kiemelkedő munkásságának és kedves személyének emlékét tisztelettel és hálás szeretettel őrizzük” – fogalmazott a bíboros.

Cserháti Ferenc 1947. február 12-én született a Románia területén található Túrterebesen. 1971. április 18-án szentelték pappá Gyulafehérváron a Szatmári Egyházmegye szolgálatára. 1971 és 1973 között Kaplonyban, 1973 és 1979 között Máramarosszigeten volt káplán.

Magasabb teológiai tanulmányokat folytatott

 1979-től Frankfurtban, majd az innsbrucki Leopold-Franzens-Egyetemen, ahol 1982-ben hittudományi doktorátust szerzett. Ezután 1982–1984-ig Münchenben volt káplán, 1984–2002-ig a müncheni Magyar Katolikus Missziót vezette. 1996-tól 2006-ig a külföldön élő római katolikus magyarok püspökének európai delegátusa, valamint a Német Püspöki Konferencia magyar delegátusa és németországi magyar főlelkész volt.

2007. június 15-én XVI. Benedek pápa kinevezte esztergom-budapesti segédpüspökké és centuriai címzetes püspökké. 2007. augusztus 15-én szentelték püspökké az esztergomi bazilikában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától ezzel egyidejűleg megbízást kapott a külföldi magyar lelkipásztori szolgálat koordinátorának tisztségére. Feladatkörébe a Kárpát-medencén kívüli magyar szórvány szolgálata és - Erdő Péter bíborostól kapott kinevezése alapján - az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén élő nemzetiségek, migránsok, turisták lelkipásztori ellátásának koordinálása tartozott.

Cserháti Ferenc lemondását segédpüspöki tisztségéről Ferenc pápa február 3-án fogadta el életkorára tekintettel.

Borítókép: Cserháti Ferenc (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.