A vármegye lakosságának átlag feletti fogyását, öregedését felvető kérdésre Novák Katalin azt mondta, hogy meg kell teremteni azokat a körülményeket, infrastrukturális feltételeket, amelyek lehetővé teszik egy kistelepülésen élőnek is, hogy részese maradjon az ország vérkeringésének, kultúrához jusson, hogy legyenek számára elérhetők különböző szolgáltatások, a gyerekei megfelelő minőségű oktatásban részesüljenek, hogy legyen előtte perspektíva.
Mint mondta, erre egyre több jó példa van országszerte és Nógrádban is, a kormány részéről pedig megvan a szándék a vidéki Magyarország erősítésére.
A társadalmi problémákról, többek között a vármegyét érintő alacsony iskolázottságról szólva kifejtette: ahhoz, hogy a tanulatlanságot iskolázottság, a munkanélküliséget magas foglalkoztatás váltsa, a családalapításhoz pedig felelősségérzet kapcsolódjon, kellenek a segítők és kell a segítségre szorulók elszántsága is.
A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy mindannyiunknak van dolga azokkal, akik Magyarországon nehéz körülmények között élnek. Novák Katalin a közfoglalkoztatást olyan eszköznek nevezte, amely segít vissza- vagy rátérni a munka világába vezető útra, megtapasztalni azt, hogy mit jelent fizetésért dolgozni, utána adózni, aztán adókedvezményekkel élni akár a gyermekek után.
– Ez is egyfajta tudatossághoz vezet
– fűzte hozzá.
A honvédségre vonatkozó kérdésre elmondta többek között, hogy remélhetőleg sok emberhez eljut az Irány a sereg! toborzókampány, az önkéntes tartalékos rendszer pedig szinte bárki előtt nyitott. A köztársasági elnök kitért arra is: meghallgatta a vármegye vezetőinek terveit arról, hogyan tehetik Nógrádot vonzóbbá turisztikai szempontból. Mint mondta, bízik benne, hogy megfelelő források biztosítása mellett Nógrád még jobban felírja majd magát Magyarország turisztikai térképére.
Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök (Forrás: Facebook)