Elfogták az embert, aki a Klauzál téren gyilkolt

A Rákóczi téren rejtőzött.

Magyar Nemzet
Forrás: Police2023. 08. 10. 12:49
Rendőrség, rendőrautó, nyomozás, krimi, bűnügy, bűncselekmény Forrás: Police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajtóvadászatot indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután tegnap meggyilkoltak egy férfit a Klauzál téren. Tizenegy órán belül elfogták a halálos testi sértés feltételezett elkövetőjét.

Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy, a BRFK ügyeletére hajnal egy óra körül érkezett bejelentés, hogy a VII. kerületben,

 a Klauzál téren holtan találtak egy embert.

A férfi halálát idegenkezűség okozhatta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az ügyben hajtóvadászatot indítottak, így a bejelentéstől számított 11 órán belül azonosították, majd a józsefvárosi rendőrök

 a Rákóczi téren augusztus 10-én 11 óra 35 perckor elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

A harminc éves férfi elszámoltatása jelenleg is folyamatban van – fűzte hozzá a Police.hu.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Police)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.