Figyelmeztet a Magyar Honvédség, katonai menetoszlopokra kell számítani

Augusztus 11-én hajnalban, majd este hét órától éjfélig érdemes óvatosabban közlekedni Hódmezővásárhely és Szentes térségében.

Munkatársunktól
Forrás: honvedelem.hu2023. 08. 10. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái augusztus 11-én, pénteken hajnali egy és reggel hat óra között, valamint este hét és éjfél között katonai menetet hajtanak végre Hódmezővásárhely - 45. számú főút - Szentes útvonalon – olvasható a Magyar Honvédség oldalán. Mint írták, az említett időszakban katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszlopokra kell számítani.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát. 

 

Borítókép: Menetoszlop, archív felvétel (Forrás: Honvédelem.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.