Gyurcsány húsz évig akar kormányozni, ha győz

A bukott kormányfő szerint az ország romokban, „demokratizálni kell a demokráciát”, újra kell osztani a vagyonokat, jövedelmeket, a DK garancia mindenre.

2023. 09. 14. 9:39
null
20221029 Budapest A Demokratikus Koalíció XII. kongresszusa Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője férje, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A maga nemében érdekes, a valóságtól azonban eléggé elrugaszkodott interjút adott Gyurcsány Ferenc a HVG-nek. A bukott miniszterelnök ugyanis 

meg van győződve arról, hogy ők két hét alatt hazahoznák azt a 22 milliárd eurót, amt Orbán nem képes,

 igaz, az nem derül ki az interjúból, milyen árat fizetne az ország az uniónak.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint egyébként hazánk közepesen fejlett ország, ebből a csapdából pedig nem úgy lehet kitörni, hogy akkumulátorgyárak otthona leszünk, úgy véli, az oktatásba, az egészségügybe, a tudományba kellene befektetni.

Gyurcsány szerint Magyarországnak ma egyetlen reménye van, és azt úgy hívják: Demokratikus Koalíció.

 „Mi szeretnénk megérinteni, megerősíteni a progresszív világ lelkét, visszaadni hitét, hogy a hazánkért, az emberekért folytatott küzdelemben mi állunk a jó oldalon. 

Másképp nem győzhetünk, és nem kormányozhatunk húsz évig

– hiszen ezt a mocskot eltakarítani nem egy ciklus lesz. Demokratizálni a demokráciát, újraosztani a vagyont és a jövedelmet. Szembeszállni a hatalmasokkal. Felszabadító lesz visszakapni az államunkat, tapasztalni, hogy a haza vigyáz ránk!” – fogalmazott Gyurcsány a tőle megszokott teátrális stílusban.

Azt is elmondta, hogy a választási rendszer logikája szerint két nagy tábornak kell megküzdenie egymással, 

a DK a gravitációs pont, de választást két és fél milliós táborral lehet nyerni. 

Hozzátette: nagy empátiával figyeli a többi párt küzdelmét.

A bukott kormányfő beszélt arról is, hogy a legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Szerinte százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt. Úgy gondolja, ezeket az indulatokat lovagolja meg Trumptól Orbán Viktorig a szélsőjobb, ráadásul úgy, hogy valójában tovább szűkíti a kiváltságosok körét.


Borítókép: Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára (Fotó: Mirkó István)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.